Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Nemes G. Zsuzsanna: Adalékok a klasszikus szovjet dramaturgia kialakulásához

(Poszlednyij res ityélnij ) cimü darabon át utja mégis elvezet az Optimista tragédiái

g (Optyimisztyicseszkaja tragégyija). Pogogyin is eljut a munkástömeg megjelenítésétől az egyéniségig - Ének a fejszéről (Poéma o topore), Sebesség (Tyemp), majd a Bál után (Poszle bala), a Barátom (Hoj drug)* Rendkivül vázlatos ugyan részünkről e két dramaturgiai irányzat felrajzolása, tanulmányunk célja azonban nem e problémakör részletes elemzése* A húszas évek végén, harmincas évek elején egymással ádáz harcot vivő monumentális és lélektani dráma jelentősége a mi számunkra nem a vélt és valós különbségekben, ellentétekben rejlik, hanem abban, hogy a szocialista realista irodalom kezdeteinél már h irt adnak az uj művészi alkotó módszer sokoldalúságáról, stiláris és műfaji lehetőségeinek gazdagságáról* A két áramlat közötti harc a kizárólagosság jogáért folyt. Mind Afinogenov és Kirson, mind pedig Pogogyin és Visnyevszkij, valamint követőik, azt kívánták bizonyítani, hogy csak és kizárólag az általuk képviselt dramaturgia jelenti a szocialista realista dráma fejlődésének egyetlen és egyedül helyes útját. A vita hevében nem figyeltek fel arra, ami elméleteik és alkotásaik különbözősége ellenére lényegesen fontosabb volt: az orosz-szovjet dráma útját egyértelműen meghatározó tartalmi, elvi és eszmei közösségükre. A drámaelméleti vita összecsapásai megosztották a szinházi szakemberek és kritikusok táborát is. Mejerhold elég korán felhivta "az érdekeltek" figyelmét az uj művészi eszközök kikísérletezés ének fontosságára. És nem tartotta egyedül üdvözítőnek a szinházi konstruktivizmust - melynek pedig vezéregyénisége volt - a klasszikus hagyományok alapján dolgozó színházakkal szemben* Tudta és hangoztatta, hogy tradíciók nélkül uj alkotások nem születhetnek. A szovjet drámaírók első összoroszországi konferenciáján, 1930. október hatodikán elhangzott felszólalásában így fogalmazta meg álláspontját: "Miért gyenge nálunk a drámairodalom? Nagyon egyszerű a felelet: azért, mert nagyon erős az élet sodrása. De miért nem tud drámairodalmunk ennek az erős sodrásnak megfelelő, erős*magas színvonalú teljesítményt nyújtani? Azért, mert drámaíród almunk