Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

Olha: Romanov: Kotyihin: Szotyin: Afanaszjev: Olha: Romanov : Olha: Koritko: Olha: Koritko: Hangok: Katyerina: Koritko: Még ha nyolcvanat is, de ott nem ugy mennek ám a dolgok, mint nálunkj kalász kalászt ér, a hangod benne el nem ér. Uem tesz semmit, hamarosan nálunk is beérik. Bevisz minket Kolja a közösbe. Téged nem visz be, ne félj. Kosarat kapott, jóember. Hát engem beviszel-e? Magadtól jössz majd... Be nemhogy jönni szaladni fogsz. Mármint hogy én? Miért ne, majd te is... Gondoltam én egyet, polgártársak. Mégpedig a következőt - fölkelek reggel, két óra hosszát keresem a csizmámat, az meg ott áll a kemencénél... Szóval az államnak kenyér kell. Itt vagy te, Vaszil Pavlovics, amikor a házadat épitetted, két éven át minden falatot megvontál magadtól, meg még kölcsönt is kértél, akitől tudtál. Hát az állam hogy legyen meg, mikor neki egy ötéves tervet kell megépíteni? Ez bizony igy van. Nahát, erről van szó! Csakhogy mi az államnak is keveset adunk, meg magunknak is alig hagyunk valamicskét. Röviden, veszendőbe megy minden... Helyesen mondja! Igaza van! Hát hogy ne menjen veszendőbe? Gazdaember módjára töprenkedtem, polgártársak. Tessék, számoljatok utánam. Ezer udvarunk van, a házak a melléképületekkel. Tiz verszt hosszura nyúlik a falu. Hát hogyan is lehetne megforgatni, bevetni ekkora földet? Ha, mondjuk a szalmakunyhóinkat lebontanánk és egy-két házat építenénk a helyükbe..