Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

révén Porpora iskolájában szerzett meg, s végül veleszületett Ízlése és színházhoz való tehetsége. Amikor az ifjú véleményét vizsgáljuk a melodráma műfajáról, nem szabad megfeledkeznünk a humanizmus mítoszának továbbéléséről: a drámaíró meg volt győződve róla, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a tragédia a maga teljességében újjászülessen. Ezzel magyarázhatjuk azt a komoly igyekezetet, amit tudatosan egyeztetett a közönség igényeivel, hogy kezdeti /19/ próbálkozásaitól kezdve megreformálja a zenés színházat. 1 A Didone /Az elhagyott Dido/, amelyben a költőileg nemes tárgy, ami már vergiliusi eredeténél fogva aulikus hagyományt éleszt, nyitott volt az előadási, virtuóz és egzotikusan pompázó megoldásokra a szinrevitelben mind a rabszolgák és a vadállatok felvonulása miatt, amik Jarba-t kisérik barbár eszközök hangjával /I. felv. 5* jel./, mind a finálé miatt, ahol tűzvész van, a karthágói királyi palotát látványosan szétrombolják, vihar dúl és Neptunust röptető szerkezet hozza a színpadra. Sőt, 1742-ben Algarottihoz irt levele bizonyítja, az a szándék vezette a finálé kidolgozásában, hogy elnyerje a közönség tetszését/^0/ Az óvatosság, amellyel élt a fiatal szerző, semmit nem vesz el célkitűzésének tisztaságából és szándékának világosságából, amiknek abban rejlik ereje, hogy vissza akarta állítani a szöveg elsőbbségét és felsőbbségét. Chastellux—hoz irt levelében a verbális jelrendszemek tulajdonítja nemcsak a racionálisan indokolható méltóságot, hanem azt a különleges, színházi szempontból hasznos képességet, amivel egyetlen más művészet sem büszkélkedhet. A franciához irt levélben a zene volt a közvetlen ellenfél, de az érvelést kiterjeszthetjük az előadás színpadi és koreográfiai stb. elemeire is. Chastellux azt javasolta Metastasiónak a válaszlevélben, hogy köztársasági mintára szabályozza a dráma színpadra állításához szükséges művészetek egyenjogú együttélését. A költő úgy tesz, mintha elfogadná a javaslatot, de csak azért, hogy + jó viszonyban volt, az iró számos költői alakját inspirálta.