Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

kialakultak, amiket később Perrucci lefektetett a traktátusában, valószínűleg hozzájárul az elkápráztatás poétikájának érvényesüléséhez. Hajlok arra, hogy Perrucci müvét a színházi élet hiteles dokumentumának tekintsem. Hasonlóképpen könynyed és elfogulatlan megjegyzéseket tesz Martello, a bolognai irodalmár, aki az Árkádia egyik képviselője, de jól ismerte a párizsi színházakat is. Az antik és modern tragédiáról irt traktátusa érzéketlen a klasszicizmus szigorára, különösen az Ötödik fejezetben, ahol a melodrámát tárgyalja. Az álArisztotelész, aki a szerző alteregó

jávai folytat párbeszédet, kifejezetten szolgai szerepet tulajdonit a költészetnek: "•.•soha nem a zene a verset, hanem a vers a zenét szolgálta önkéntesen és nem mint rabszolga,.. könnyed és magánhangzókban gazdag szavak ezek, amikre szükség van a szépség elérésé/7/ hez, de olykor keveset, olykor semmit sem jelentenek... ' Ez a megállapítás egyáltalán nem háborítja fel Martellot: nyiltan megerősíti, hogy a melodrámának nincs szüksége a szó és a vers segitségére ahhoz, hogy gyönyörködtetni tudjon, ezek csupán támogatják a tetszés más, hatásosabb forrásait, a diszlet és a jelmezek vizuális, valamint a hangszerek és az ének auditiv hatását. Sőt, pontosít is a szerző: a költészet arra való, hogy társítsa a racionális jelentést és az érzelmek kifejezését a hangok tisztán érzéki hatásához. Vallja, hogy a melodrámában sokkal kisebb szerepe van a verbális művészetnek, mint a tragédiában vagy a komédiában: "ott parancsol, mint a tulajdonos, itt szolgál, mint a béres. "

/8/ A helyzet, amit Martello felvázolt, morális megvetést váltott ki az irodalmárokban, Murátoriban és Gravinában. Ők szigorúan racionális elveket vallottak és tiszteletben tartották a humanisztikus-retorikus hagyományt, s - következésképpen - elitélték azt a műfajt, ami felforgatta a művészetek hierarchikus rendjét a zenét és a vizuális művészeteket helyezve előtérbe, amik - a rációnálisztikus esztétika szerint - csak az érzéki megismerés formáit képesek létrehozni. A költészetet tartották a legnemesebb művészetnek, mert a verbális jelrendszer használja, azaz az ész logikus strukturái-