Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

Gyulafehérvári névtelen: • •.hiszem minden bagoly biró a maga barlangjában, és egyedül a Tsászár nem volna szabad maga magával? ha megbántódik, maga érzi maga fájlalja ahol sebes, meg engedhet a vétkesnek. Illei: Hogy Titus volt, ki megbántódott, azért a törvénynek minden sérelme kivül raegkegyelmeztetett a magát illető boszuságnak... Talán soha nem fogjuk megismerni azt az elvet, amelynek alapján Illei - mértékletességre törekedve - néhány realisztikus képet átvett, másokat, viszont, amelyek az olvasó fantáziája felkeltésére alkalmasabbak voltak, váratlanul elhagyott. Még meglepőbb az a tény, ha arra a néhány tájnyelvi terjengős

ségre gondolunk, amit fesztelenül alkalmaz fordításában. Talán, nem állunk távol az igazságtól, ha "költészetében" olyan ideált feltételezünk, ami összeegyezteti a képek logikus realizmusát Metastasio szereplőinek szigorú mértéktartásával: érthetőségre törekedett /ezért tett nyelvi engedményeket/ elkerülve a későbarokk metaforikus terjengősségét /ezért hagyja el a névtelen forditás néhány elemét/. Illei nem fogadja el a névtelen forditás - az olasz ós a latin szövegtől való - féktelen elkalandozásait. I« felvonás 2. jelenet: Metastasio: •••/Oh Dio! Chi provo mai torment

o eguale al mioï/ /.../Óh, Isten! Próbált-e valaki valaha az enyémhez hasonló gyötrelmet!//