Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)
Mályuszné Császár Edit: Egy polgár, magasba ívelő pályán
''Tegyük legelsőbb és főbb gondunk tárgyává a polgárosuló rrüveltséget s előhaladást társadalmi és szellemi téren, - ez biztositandja nemzetiségünket legjobban, ez gerjeszt rokonszenvet irántunk idebenn és künn; ha ezt elhanyagolva, untalan csak nemzetiségünk visszhangját húzzuk, ez által annak éppen hitelét vesztjük..." /Vajda János: Öhbirálát, 1862/ Paulay Ede, Sándor József, György Tokajban született, 1836. márc. 14.-én. Apja, Paulai György, a tokaji sókamaráiál szolgált, mint obequitator ad salis officium, lovas sóőr /tehát nem hivatalnoki státusban/. Anyja Zahoray Mária. Sem ők, sem a keresztszülők, D.Pintér József és Far/1/ kas Cecilia neve mellett nincs a nemesi származás feltüntetve. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a rendi Magyarországon élve, Paulay a semmiből indult. Holott ha közelebbről vizsgáljuk a helyzetét, az tán nem kedvező ugyan, de reménytelennek sem mondható. Egy országos intézmény nemcsak állandó, biztos jövedelmet nyújtott alkalmazottjának, ami ebben a korban irigylendő állapot volt, hanem ki is emelte, megtanította bizonyos érintkezési formákra és ismeretségi körét befolyásos személyekkel bővítette. Hanem azért a harmincas-negyvenes évek minden elvi demokráciája sem teremtett mai fogalmaink szerint polgári világot. A demokratikus reformok hivei, amennyiben a nemesség, vagy a vezető értelmiség körébe tartoztak /Rumy Károly György, Toldy Ferenc, etc./ elsősorban irodalmi hatásra vallottak haladó nézeteket. A kisszámú és gyenge polgárság helyett az árutermelő középbirtokosság vot kénytelen - saját érdekében - a tőkés fejlődést támogatni, rendi fenntartásai azonban akadályozták a haladás lendületét, törekvéseinek agrárkapitalista iránya pedig nem kedvezett a tőkés polgárság és a vagyontalan értelmiség érvényesülésének/ 2 / A városi élet evvel szemben a polgáron és az érteimiségin épül. Ezt a birtokos osztály szellemi kiválóságai már a harmincas években tudták és hangoztatták /Kölcsey/, ami a helyzet visszásságát csak növelte. Az
