Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

Enyedi Sándor: A Tragédia amerikai színpadi pályafutásához

elismerés hangján, a kritikai észrevételek mellőzésével irott cikkből csak azokat a részeket idézzük, amelyek kiegészitik az Amerikai Magyar Újság ugyancsak két hasábos D.I. szignóju kritikáját, amely ugy dicséri Lugosi 15 vállalkozását, hogy a biraló észrevételeit sem hallgatja el. A cikk cime: "Az ember tragédiájának szenzációs sikere." S bár a cim inkább sugallja a kritikai fegyverletételt, elvárásaival, méltató soraival inkább egyetértünk. "Nem hiszem, hogy egyetlen ember is akadt volna, aki bizott volna Az ember tragédiája new yorki előadásának - bocsánat ezért a kissé nagyképű szóért- művészi sikerében..." A színpadtechnikai követelmények óriási feladatokat rónak az előadás létrehozóira. "Hogy New Yorkban Lugosi Béla megpróbálkozott ezzel a feladattal, dicséretes volt, szép volt, helyes volt, de talán ő volt az egyetlen ember, aki bizott benne, hogy többet tud majd adni, mint szegényes vidéki előadást, szinte nem is darabot, csak halvány mását, nem Az ember tragédiája színektől ragyogó, és drámai feszültségű képeit, hanem rossz olajnyomatu klisét... Ha csak ezt csinálta volna meg Lugosi, ha csak ennyit adott volna, akkor is meg kellett volna dicsérni érte, mert nagyot akart és mert tisztességesen és becsületesen törekedett a művészi felé... Ez egyszer azonban komolyan kell beszélni erről az előadásról..." Miért szükségeltetik a megkülönböztetett figyelem Az ember tragédiája első amerikai előadása iránt? Idézzük a cikkírót: "Ilyet vagy ehhez foghatót amerikai magyar szinpadon nem csináltak még." A vállalkozás nagyságánál csak a nehézségek nagyobbak: "Az eszközök, amelyek a rendező rendelkezésére álltak, primitívek és lehetetlenek. Tömegekre volt szükség, valóságos tömegekre, díszletekre, kosztümökre, színészekre, akiknek karaktereket kellett adni, világítási effektusokra, forgó szinpadra. A tömegeket a new yorki magyar egyesületek adták. Olyan emberekkel kellett dolgoznia a rendezőnek, akik életükbenmég szinpadon nem voltak. A diszletezést ugy oldották meg, hogy hátulról vetítették a díszleteket , szinte csak jelezve a háttért és a kulisszát. A szinpad elején úgynevezett álomfüggöny volt, ismét jelzése az egész játék álomszerüségének, fantasztikumának. Félhomályban folyik le az előadás, ez a furcsa világitás a legendák különös és sokat sejtető hangulatát hozta a szinpadra..." A kosztümök? "Meglepően korhű és meglepően díszes kosztümöket láttunk a szinpadon, egy-egy jelenetben meglepett bennünket a kosztümök tökéletessége." Az előadás másik nagy erényét a precizen beállitott tömegjelenetek nyújtották: "A tömegek helyenként olyan jól mozogtak, mintha egy állandó szinház hatalmas,