Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

Mályuszné Császár Edit: Egy polgár, magasba ívelő pályán

madrendü tagoknak járó fizetést, kevés sikerrel. Ebből az időből /nem/ maradt fenn egy levél, amit Paulayné 1865.márc. 10.-én intézett Radnótfáyhoz. Előleget kért benne; már mindenük zálogban van, az ő szinpadi ruhái is odavesznek, ha nem kapnak sürgősen segélyt. Éhezés, hideg szoba /15/ vár rájuk, már most is szörnyen nyomorognak. A segélyt biztosan megkapták a folyamodók, de saját elhatározásából Radnótfáy élete végéig sem emelte volna ki Paulayt. Ennek ellenére nagy nyereség volt a vidékről jött számára a pesti szerződés: csaknem három évig Egressy közelében dolgozhatott. Egressy a szabadságharc után kegyelmet kapott ugyan és tagja maradt a Nemzeti Szinháznak, de mint szinész, hallgatásra volt Ítélve. Ekkor kezdett folyamatosan rendezni. Nagy szinpadismerete kiváló munkára képesítette, noha a rendező ekkor még a közvéleményben alig jelentett többet az ügyelőnél, a nevét sem mindig tüntették fel a szinlapon. - Hogy valaki jó rendezővé váljék, szükséges, hogy vizuális beállítottságú legyen; ez Egressynél megvolt, alapjában véve azonban ő a szövegmondást a képi ha/16/ tásnál mindig lényegesebbnek tartotta. ! Paulay Egressynek mindkét princípiumát átvette, művészileg továbbfejlesztette ugyan, de alapjában véve változatlanul vallotta. Radnótfáy figyelme Egressy halála után terelődött csak Paulayra, akkor sem spontán. 1869.szépt.24.-én felkérte Szigligetit, hogy a négy vezértag, Szigeti, Tóth, Feleki és Szerdahelyi vagy esetleg még többek - összehívásával, a cimzett saját elnöklete alatt, beszéljenek meg bizonyos, "a művészet érdekében óhajtandó" reformtervet. Szigligeti meghivta a bizalmas tanácskozásra Paulayt is. Ezt követőleg az intendáns három rendezőt választott ki, külön díjazással: Feleki Mik/17/ lóst, Szerdahelyi Kálmánt és - Paulayt. Radnótfáy 1869 őszén meghalt. A szinház vezetésében beállott változás azonban nem vált Paulay hátrányára. Ráday pár hónapos irányitása után egy háromtagú bizottság következett, az 1869.-1 szinházi ankéton pedig ez a francia szó ekkor jelent meg a magyar nyelvhasználatban! - a drámai rendező és szinitanodái tanár olyan szakmai tájékozottságot árult el, amit még miniszteriális fokon is elismeréssel vettek tudomásul. Az egész /] 8/ tanácskozás summája az ő megfogalmazásában jelent meg. A Nemzeti Szinház uj intendánsa, Orczy Bódog báró ugyan nem arról volt hires, hogy különös tapintattal bánik a társulat addig hangadó drámai színészeivel, a csendes és fegyelmezett Paulayval azonban neki sem gyűlt meg a baja. Ren-