Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

Ian"

10 Henrik erre csak Laci halálakor Jön rá, egészen az utolsó pillanatig hisz abban, hogy csak akarnia kell és önmaga istene lehet* Henrik nagymonológja a legmeggyőzőbben bizonyltja kételyét önmaga személyisége és léte iránt* Henrik /III*felvonás/ a monológ eleje/: "Mert mi van abban-kérdem én- hogy én, én vagyok mindennek a középpontjában, ha egyszer ón, én sohasem lehetek önmagam* • Én magam, Én magam. Most, hogy egyedül, teljesen egyedül vagy,legalább egy percre abbahagyhatnád ezt a szüntelen deklamálást Ezt a szó-farigcsálást, Ezt a gesztus-termelést... De te még amikor magad vagy, akkor is ugy teszel, mintha magad lennél, te szakadatlan - Mondjuk meg őszintén ezen a szent helyen, ebben a pillanatban: Még önmagadnak is Megjátszod magad. ... Igen, én, én... Vállalhatok Bármely ilyen szerepet... nektek És előttetek'! De nem magamnak! Nekem nem kell semmilyen szerep! A más kinját Nem érzem! Emberségem Merő deklamáció! Nem, én nem létezem, nem vagyok semmilyen 'én' , ó, ó, magamon tul, énemen kivül teremtődöm, ó, ó, f

ózásom

f hangtalan, üres zenekara, mely bensőm űrjéből szakadsz ki s végxe űrben hullasz el."

11 Henrik lelke mélyen meg van győződve, hogy személyiségét egyszer s mindenkorra elveszítette és semmilyen szertar-