Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)
Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/
a szereplők: egyik oldalon áll Henrik - a másik oldalon vannak a tudatából és az emlékezetéből testet öltő alakok* Ezek egyrészt Henrik valóságos emberi kapcsolatai /apa, anya, menyasszony/ másrészt teljesen a képzelet játékának szülöttei* /pl* a Részeg, az udvari méltóságok stb./ A darabban van egy szereplő, Wladzio /Laci/, aki látszólag az egyetlen hus-vér figura Henrik mellett. Laci végig "önmagát adja". Csak passzívan vesz részt Henrik álmában és a szerzői utasítás is mindig ugy szól szövegei mellett: "/természetesen/". Henrik a darab abszolút középpontja. Ő teremti a többi figurát és a szituációkat, ő mozgatja a cselekményt a gombrowiczi megfogalmazásban: ő a rendező /lukácsi értelemben a "drámai hős 1 /. Henrik egészen addig autonóm /belülről irányított/ személyiségként egzisztál, amig a 2. felvonás közepén a Részeg hatására bele nem sodródik a saját képzelete által fel- és megidézett álom-, illetve szerepjátókba. Henrik a darabban elsősorban /mindenekelőtt/ önmagához viszonyul, de önmagához mint társadalomban élő lényhez. Ez utóbbi kettős szempontból Ítélhető heg. A "valóságban" /Henrik elmondásából tudjuk ezt is, igy megkérdőjelezhető/ ő Franciaországban lengyel katona, a háború kellős közepén. E valóságban csak Egyedül létezik, mint az én az ür-ben, a semmiben. /Itt utalunk arra, hogy lehet, hogy Lacit is csak álmodja, Vö) I.felv. elején Henrik szövege./ Képzele tében viszont egy társadalmi /családi/ egység része. Már az első pillanattól fennáll a kettősség - az elvesztett természetes egységes én és a tudatának természetellenes, elidegenedett részei között. Autonóm személyiség annyiban, hogy Ő teremti a körülötte lévő világot és irányítja annak mozgását, de nem autonom olyan értelemben, hogy őt is meghatározza a létrehozott forma, az álmodott világ. Ahogy maga a szerző a dráma elé irt előszóban megfogalmazza: "Kölcsönös deformáció esete áll fenn - két erő szüntelen birkózása a külső és a belső erőé, amelyek kölcsönösen elhatáro-