Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

követkeményeit. A Szerepek átélik önnön lényegüket és ezt annak minden következményével teszik /például a Kisfiú halála/* A Szinészek viszont csak eljátsszák, tudva, hogy a smink lemosása után már nem azonosak a szereppel. "A színész szabadon váltogathatja szerepeit és maszkjait és tudatában van, hogy nem azonos velük: a személyiség ellenben ma gáévá teszi, belső lényegévé asszimilálja, egy saját önálló rendszerbe integrálja szerepeit."^ Átvittebb értelemben a Szinészek /mint emberek/ a dráma szereplőiként /nem személyiségek mert nem tudják vállalni cselekvésüket. A Szerepek viszont autonóm módon élik át szerepüket. Ebből származik a dráma egyik konfliktusa, mely a Szinészek és a Szerepek között a Szerepek drámájának megvalósitásáért folyik. a#

/ Igazgató : "Hogy értem? Ugy, hogy Önök próbálnak a színészek nézik. Apa: De kérem, mi vagyunk a szereplők... Igazgató : Rendben van, maguk a "szereplők", de a színpadon, kedves uram nem szereplők ját szanak, hanem szinészek. A szereplők és a szerepek ott vannak a sugópéldányban /A sugólyukra mutat/ feltéve, ha egyálta Ián van! Apa: ... a szerepek itt állnak előttük a maguk élő valóságában!..."^ b./ Igazgató : "Ho, lássuk! Az első jelenet a kiaaszszonyé. /Az Első Színésznő előre jön/ Nem maga, nem maga... a kisasszonyra gon doltam. /A Mostohalányra mutat/ Maga egyelőre csak figyelje!... Mostohalány: /gyorsan hozzáteszi/... ahogy én átélem"

6 A Szerepek tehát bizonyos értelemben autonóm módon és személyiségként viselkednek. De a paradox éppen az a dologban, hogy ezek a "személyiségek" pusztán egy szerepstrukturán, egy sémán belül léteznek. T

e

hát csak mint puszta szere