Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)
Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése
EstragonI Az emberek hülyék* /Kínlódva felemelkedik, sántikálva a baloldali díszlethez megy*.*/" A szövegben megszűnik a szemantikai folytonosság. Ez explicite is kiderül a szövegből: párbeszédük bevallottan is a kommunikáció tagadásába csap át. A kommunikáció tagadása azonban itt kommunikációs-szabály lesz. Egy olyan játékszabály, amely szerint a partnernek reagálnia kell. Vladimir: "Remélem nem untatlak. Estragon: Nem figyelek oda." Tehát, ahogy a szereplők a kommunikáció során egymásnak "adogatják a labdát", az nem szemantikai, hanem logikai sza bályok alapján történik. A verbális kommunikáció mint játék jelenik meg: a kommunikációra való reflektálás /azaz a fatikus és a metanyelvi-funkciók előtérbe kerülése/ e játékszabályokkal történő játékot jelenti. Ezek a szabályok ugy vannak megszerkesztve hogy a partnerek a végsőkig kiéljék a kommunikációt. Estragon: "Kérdeztem valamit. Vladimir: Csakugyan? Estragon: Válaszoltál már rá?" E játék a játékszabályok megsértéséből adódó uj kommunikációs viszony végigvitele. Ez sokszor ugy jelenik meg, hogy a végsőkig késleltetett a megfelelő reagálás. Vladimir: "Meg akar szabadulni tőle? Fozzo : Be akar csapni, csak hát én nem megyek ám lépre. Vladimir: Meg akar szabadulni tőle? Pozzo : Azt képzeli, hogy ha jól trógerkodik, kísértésbe jövök, hogy továbbra is vele dolgozhassak. Estragon: Tul akar adni rajta? Pozzo : Valójában ugy dolgozik, mint egy disznó. Nem ez a szakmája. Vladimir: Meg akar ezabadulni tőle? /.../ Pozzo : Vegye figyelembe, hogy én kerülhettem volna az ő helyébe, ő meg az enyémbe. Ha a véletlen nem
