Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Rózsa Judit: A milleneum és a budapesti színházak

S több eféle prológ-kellók, Itt ma kit sem fenyeget. Mindezekhez én nem értek: Uj, vidám, szellem vagyok Szelleme a Vigszinháznak, S kész a házam: itt ragyog." Itt találkozhatunk konkrétan azzal a célkitűzéssel, amelyre már korábban utaltunk: az eddigi patetikus stilust könnyed, vidám előadásmódnak kell felváltania. Nem véletlen, hogy a világirodalom két klasszikus vigjátékiróját hivja segitségül a szellem. Kisfaludy Károly hozzájuk képest igen szerény szintet képvisel, azonban a magyar drámairodalom egyetlen olyan alakja, akihez a Vigszinház szelleme bizalommal fordulhat. A szerző Kisfaludy szájába olyan szavakat ad, amelyek szerint a műveltség kritériuma az, hogy ilyen polgári szinház létezzék: "A fejlő, müveit magyarság Ragyogó, uj vig szinén Még az elsők közt is első. Mert bizony, ha nincs kegyelmed S szivvel, észszel nem tör utat Én se volnék ám ma itt S e dicsők se!"

11 . Nem hiányozhat a millennáris előadásból néhány olyan mondat sem, amely ne hatna a közönség hazafias öntudatára, nemzeti büszkeségére: "Még e ház se, S ez a fényes, nagy közönség, Mely tükre egy törekvő, Öntudatra, tettre ébredt... 12 Dicső magyar nácziónak." A szinház vezetéséhez a továbbiakban is Kisfaludytól veszik a leglényegesebb szempontokat: "Legkivált, ha az Örök Komikum a mai élő Társaság ismert mezében 13 Forog itt a szinpadon"