Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve
vilégdréma misztériumához. Táray gróf emberi életútjában a nagyra és nemesre törekvő akarat s vele a legmagasabbrendü emberi lét tragédiáját fogalmazza meg. A nagyság látszatokra épül s a látszat széthullásával az életformák érvénytelenné válásával megsemmisül mindenfajta emberi jószándék, nagyratörekvés, a nemesebb világ iránti vágy, a külsőségeket hajszoló társadalom sarokbaszoritja azokat, akik nem akarják elfogadni értelmetlen játszékszabályait. E változást a szimbolikus értelmű végrendelet hozza Táray életébe, s ez az a sajátos szimbolikus vezérfonal, amely mentén egymáshoz kapcsolódik a dráma látszólag kétfelé tekintő világa. Az emberi társadalom végrendelete, öröksége csak tragédiát eredményez, az ember saját történelmétől nem kap mást csak megaláztatást, sötétséget és a pokoljárás bölcsességét. A Végrendeletn ek még egy szempontból kitüntetett szerepe van Czakó életmüvében. Sem előbb sem később nem jut el odáig, hogy az elvont téziseket mély lélektani megfigyelésekkel kapcsolja össze. A lélektan, az emberi jellem változása az öszszes többi darabjában filozófiai tételek átalakulását vagy kritikáját hordozza és igy önmagában is filozófiai tétel. A Végrendelet ben Czakó az apró, de fontos gesztusok rajzával remekel. Az ismeretlen arisztokrata környezetbe érkező Riole feszengése az I. felv. központi jelenetében, vagy Táray gróf alakja, akinek tébolya abban nyilvánul meg, hogy nem reagál a számára érzékeihete tienne változott világra, Czakó irásmüvészetének egyszeri nagy, fényes pillanatait jelentik. E többsiku mechanizmus jelöli ki a Végrendelet helyét Czakó életmüvében. Ha ugy tetszik, ez a Czakó-életmü függetlenségi nyilatkozata. E mü megírásával létrejön az egység iró és opus között, minden készen áll a totális birálat után a nagy manifesztum megírására - s valóban ezután már az életmű csúcspontja, a Leona következik Czakó irásmüvészét ében. A Végrendelet /bemutató 1845. augusztus 21./, akárcsak a Kalmár és tengerész , általános kritikai sikert aratott. A Honderű igazi költői alkotásnak minősítette s csak az Életképek kritikusa adott hangot bizonyos, éppen a motivumegyeztetést érintő fenntartásainak. 56
