Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve
molás drámája. Ezt a célját számos poétikai elem hangsúlyozza. Egyben ez az a dráma, amelyben a legtisztábban mutatkozik meg Czakó profizmusa, a színész-író mesterségbeli tudása. A dráma alapötlete voltaképpen egy absztrakt esztétikai véghelyzet. A motívumok egyeztetése, amely a Kalmár és tengerész ben a kifejtés eszköze volt, itt drámai létközeggé válik. A Végrendelet lényegét tekintve egyetlen hatalmas stílusbravúr. Czakó rezzenéstelen arccal ad elő egy merőben nevetséges és abszurd történetet. A hazug formában, a tétnelkülisegükben is túljátszott szituációkban, a mesterkélten tulrajzolt érzelmekben a romantikus irónia jelenik meg. Czakó tovább folytatja azt a kritikai vonalat, amelyet a Kalmár és tengerészben megkezdett. Amig azonban az önmagukat minősitő klisék az előző drámában a szellemi jogfolytonosság alternatíváit képviselték s egyben a tükrözni, ábrázolni vágyott valóság hiátusait jelezték, addig a Végrendelet ben mindez sajátos logikával megkonstruálva önmaga ellentétébe fordul. A Végrendelet szellemi világa a Kalmár és tengerész szellemi világának kiegészítője és folytatója. Az irói kérdésfeltevés ott a jövő lehetőségeire, itt nem is egyszerűen a fizikailag értelmezett mult és jelen, hanem a kettőt Czakó sajátos értelmezésében többletként összefoglaló jövő előtti állapotra vonatkozik. Az örökség számbavétele rendkivül tág terü. A civilizáció gyökeréig az antikvitásig nyul vissza Czakó, hogy a klaszszikus toposzokra épitett drámát a korabeli társaság affektált jelrendszerére hangszerelje. Ez a motivumegyeztetés megdöbbentő végeredménnyel jár. A dráma közege hagyományos színpadi játékszituációból hangos panoptikummá változik. Az alapmotívum a korabeli hétköznapi élet jelrendszere. Czakó erre helyezi rá az antik és középkori kultúrára utaló jelzésszinteket oly módon, hogy ezeket a központi szálban az egyik főhős életrajzi eseményeiben szervesen és szétválaszthatatlanul összekapcsolja. E főhőst gyermekkorában a Szt. Ruprecht templom lépcsőjére helyezték ki egy éjszaka. Hogy felismerhető legyen, eltörték a kis lábujját. A cselekmény-
