Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve

legesre az a közérzet, amely humán konszenzussá lényegitve filozófiája egyik szellemi pillére lesz. Tanulmányai mégsem érnek véget: felcsap vándorszínésznek, Pály Elek Marosvásárhelyen működő társulatához szegődik. A társulatnak nincs sikere a székely fővárosban. A sajtó rendo szeresen, gúnyos hangnemben támadja őket. A csoport közérzete rossz, és napi művészi tevékenységén még az sem segíthet, hogy a magyar színművészet történetének két jeles alakja is tagjai sorába tartozik: Pergő Celesztin a hajdani síró-éneklő iskola nagysága, akit már csak a saját művészetét túlélt veteránnak tartanak, és Kánt

orné, aki reménytelenül kérelmezi újra meg újra szerződtetését a Nemzeti Színházhoz - az egykori igazgatósági jegyzőkönyvek szerint szerződtetésének gondolata még csak fel sem merült -, s aki ekkor már a "hazátlan nagyság" tragédiájára itéltetten járta Erdély városait. Czakó számára e társaságban csak epizódszerepek jutnak. Hamarosan kiderül - s ezt a kritika sem hagyja szó nélkül, - hogy szép /egyesek szerint bariton, mások szerint basszus/ orgánuma ellenére nagyon rossz szinész. Játéka kife9 jez esteien és szereptudása sem mindig megfelelő. E csoport számára irja első drámáját, A Chaintrey család

ot, de csak társai gúnyolódását hivja ki vele: talán ezért semmisitl meg.

10 Következő írását; a Festő és vámpír cimü drámát már Pestre küldi Fáncsy Lajoshoz, aki ekkortájt a Nemzeti Szinház "igazgatósági ügyvivője" volt. Fáncsy válaszában közli, hogy bár a mü szinpadon előadhatatlan /nem tisztázott, hogy szinvonala, vagy technikai követelményei miatt/, de irója felkeltette érdeklődését és segédszinészi státuszban szerződteti a Nemzeti Szinházhoz. A Festő és vámpir végül ugyancsak papírkosárba kerül, de ez a müve segíti hozzá az 1842 júliusában Pestre érkező Czakót, hogy megismerkedjék a korabeli élő ni szinház hétköznapi gyakorlatával.