Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

menye ez/, de benne inkább a már emiitett Aucasin éa Nlcolete ófrancia emléknyomait érezzük, a hangvétele, a történet jellege ia ilyen. Igaz kiaaó koaztolányiaan ka ses-édes

. Őf lamandl fabliau lenne hát? Modernizált "chantefable", ahol a Hirnők /az inatrukció szerint "láthatatlan" /?/ azemély/ helyetteaiti az ónekmondót? Lehetséges, hogy igaza van Réz Pálnak, "hogy csupán a történet magvát, vázát találhatta meg a flamandoknál /bizonyára írancia forditást ismerhetett/, akár népmese, akár románc vagy ballada volt az." Lehetséges azonban, mint sejtjük, hogy semmiféle mintája nem volt, csupán költői szerephelyzet, mesteri atilusgyakorlat ez a trubadúr-történet. Szereplői a kegyetlen, álnok lovag meg a kegyese /értsd: kedvese, szerelmese/, a lovag anyja, akinek a pórnő-*ara egyáltalán nem kedves, s álnoksággal fia szeretőjévé teszi, majd elküldeti a háztól a megesett lánykát. Továbbá egy nagylelkű várúr, akit megejt a megejtett lányka szépsége és csöppet sem bánva, hogy "a viárgzó fának egyetlen bimbóját sólyom megrablá, ámde a fának semmi hija"

6

^/

a - magával viszi a lányt kastélyába úrnőül. A búslakodó lovag immár hiába küldi utána kamarását, a lányka többé vissza nem térhet. /Miért is tenné?/ A mese szokásos "tanulsága" - akár a tanmesékben, amit a régi kódexekben pirossal irtak hajdan: "Azért én azt tanácsolom, Hogy a férfi mindenkoron Pallérozott módon beszéljen, És durva szókkal sosem éljen. S főképp tisztelje mind a nőket, Éa meg ne csalja soha őket."

6

^/^ A játékban betétként is szerepel egy jelképes "mese", jelként mondja el a kamarás a lovagnak, hogy az elhiggye, valóban találkozott az elüldözött kedvessel. /A sólyom és faág hasonlat./ A hírnök modernül narratív /láthatatlan/ figura, s itt arra kell gondolnunk, hogy a darab valóban bábjátéknak készült, amit az is jelez, hogy szerepel Orbók Loránd bábszínházának mü-