Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

cselekvés sem zajlik színpadán. Hiszen maga a szinpad sem va­lóságos: a Kékszakállú lelke. Ennyire azért nem lirizél Csehov dramaturgiája. Ezért valóságosabb drámák, mégha lirai attitű­döket is tartalmaznak, amik a szereplők lelkében élnek, álmok és elvágyódások; - de ugyanakkor a sirályt megölik, a cseresz­nyefákat kivágják és a három nővér is marad a színpadi életük­ben mindhalálig. Balázs Béla kékszakállúja - lehet valóságos személy is ­inkább árnyékrajzolat, a költői én megkettőződése, vetület, csupán "Slemil tükörképe".-^ Judit és a többi asszony még ke— vésbé valószerű, valamennyien szerelmi álmok ideái, képzetek csak. S miképpen beszélhetnek a színpadon? Ezért költői mü - gon­dolatkivet ités, hangjátékszerüség, melyy perszonifikálódott a reális és nem a láthatatlan színpadi létében ./Egészen fölfedi ezt a belső dramaturgiát, az auditiv-"látásmódot", amint hang­effektusokká transzformáljuk a müvet./ Természetesen itt nem segit a szinpadképi megjelenítés, csak a képzelet. S nem is baj, hiszen sok színpadi, rendezési félreértést /pl. férfi-nő, szeredem-emlék stb. szimbólum rendszert/ tisztázna ez a felál­lás. A dráma szövegében ugyanis világosan rejlik a költő drá­mája, aki nem más, mint Kékszakáll-Balázs Béla. /S itt nem a kékszakállságon, a csábítás motívumon és a szerelmeit elpusz­tító mitoszhősről van szó./ A költő lelke, azaz a kékszakállú herceg vára - ez lehetne a pontos cím. Mint ahogy Bóka László pontosan rámutat azzal a párhuzammal, amit Balázs és Babits /A második ének/ müve közt von. Ott konkrétan utal is a mü lét­rehozója: "történik egy dalos lelkében". Ugyanez a problematika itt is, a kékszakállú lelkében tör­ténő drámában. A költő "szemünk pillás függönye" mögé vezet bennünket, s nem kérdés immár, hogy "hol a szinpad; kint-e vagy bent", s az a rege is csak ugy "régi" , amiként a költői kér­dés Örök: élet vagy művészet? A költő álmodja az életet ós az élet álmodja őt /akár Szabó Lőrinc Dzsuang Dszi-je álmodja a lepkét, a lepke őt és mindőjüket a költő/. A költő álmaiból épiti fel a müvét, a szavak börtönét. S

Next

/
Thumbnails
Contents