Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

is "a modern magyar dráma" cimet viseli, szkepticizmusában minden elképzelést túlszárnyal. Alig akad rostáján drámaira, aki fennmaradhatna, s általában "kisérlétezőkre, megalkuvókra és technikusok"-ra osztja őket. Kiáltványazerüen ágál: "miért nem irják meg az uj drámát" és tévesen általánosit: "nincs tehetségük hozzá, mert: vagy nem is volt vagy pedig 12 eladták." Hogy ez a végső konklúzió nem érvényes valamennyi korszakunkban működő drámairóra, az bizonyos. Máczát nem tudjuk komolyan venni kifakadásaival, mégha olykor jogosan is kifogásolt valamit. De nem jártunk nagyobb szerencsével, a 13 legifjabb Szász Károly 1939-es dramatőrt énetének meglátásaival sem. Adatait olykor lehet használni, de megjegyzéseit alig. Galamb Sándor

1

^ müve pedig csak a millénneumig követi a kiegyezéstől a magyar dráma útját, s igy éppen korszakunk dátumhatárának kezdetén ér véget. De éppen ezért igaznak véljük összegezését, hogy a "milléneum tájékán mind politikai, mind pedig irodalmi tekintetben egy ujabb korszak kezdetét kell meglátnunk". Jelen dolgozat - egyetlen szálnak: a mesedrámának fejlődését követve - e munka folytatását tűzte ki célul. /Galamb Sándor könyvének az újromantikus szinmüre vonatkozó fejezetét pedig fölhasználva témánkban, szivesen olvastuk!/ Összefoglaló müvekben tehát - Lukács Györgyöt kivéve - alig találtunk olyan vonatkozást, amiből meritve témánkhoz közeledhettünk volna. Mindebből kiderült, hogy a magyar mesejáték történetét és elméletét eddig nem dolgozták fel

! De az Incze Henrik szerkesztette Magyar Szinészeti Almanach II. évfolyamából kiemelhetnénk egy olyan cikket /esetleg többet is! - utalunk majd rájuk/, amely a magyar dráma jövőjével foglalkozik. Sebestyén Károly Írásában

1-* 'utal a világszerte "diadalmi menetben vonuló" Ibsen, Björns on, Sudermann, Hauptmann munkáira, amiket az uj idők jeleinek érez, s mégis a müvésztársadalom "festése mellett", melyben jól látja a korszak művész-polgár ellentétének megnyilvánulását, ugy tartja, hogy "sokkal érdekesebb és valóban megdöbbentő ama másik világ, amelybe elvezetnek bennünket: a hitélet rejtelmeinek világa." /Hauptmann: Hanne

le és Az elsüllyedt harang

, vala-