Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Rózsa Judit: A milleneum és a budapesti színházak
8 ezt a történelmi darabok esetében néhány korabelinek tartott kellék egésziti ki. Egy darabon belül mégsem kérhetünk számon egységes jelmezterveket, mert a szinészek jobbára még mindig maguk alakították ki jelmezeiket. A Népszínháznál találkozunk "Gyürki főruhatáros" nevével, ő állította össze az ÍOOQ év jelmezeit, kellékeit. Róla semmit sem sikerült kiderítenünk, de nem valószínű, hogy külföldi tanulmányok előzték volna meg népszinházbeli működését. Mindezek következtében a szinház vizuális oldala és a historizmus kapcsolatáról nagyon nehéz bármilyen következtetést is levonnunk, noha biztosra vehetjük, hogy a 19« század második felének uralkodó stílusirányzata alól a színházak sem vonhatták ki magukat. Más problémát jelent az összefüggések kimutatása a színpadképek, illetve a díszletek és a történelmi festészet /historizmus/között. Adatok híján itt is csak feltevésekre szorítkozhatunk, amennyiben a két operaházi díszlettervező müncheni iskolázottságu volt, nyilvánvalóan az ott divatos stílust követték, amely a hazai szemléletnek is megfelelt. Nagyon érdekes, külön tanulmányt igénylő kérdés az élőképek alkalmazása, eredete. Ez a jelenség ugyanis hűen tükrözi korának szemléletét, s talán ezen a ponton lehetne a díszlet- és jelmeztervek, illetve a kortárs festészet kapcsolódásának lényegét megragadni. Ugyancsak feldolgozatlanok a történelmi revük, pedig ezek képviselik egy, a napjainkban is nagyon népszerű szórakoztató műfaj kezdeti szakaszát. JEGYZETEK 1. Gergely András-Száz Zoltán; Kiegyezés után> Budapest, 1978. 213. 1. 2. U.i. 212. 1. 3. Az utókor szempontjából a kiállitás egyik legnagyobb érdeme a történeti emlékek és hagyományok szisztematikus összegyűjtése volt. Pl. a Néprajzi Múzeum törzsállománya a néprajzi falu anyagából keletkezett. Pontos kézikönyve a régészeti és művészettörténeti szakirodalomnak a történeti kiállitás katalógusa, mert tartalmazza az azóta gyakran eltűnt - legjelentősebb műkincseket,