Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 8. (Budapest, 1981)

DR. RÉTHI SAROLTA: Jászai "Élektra"-alakítása /Rekonstrukció ás hatásvizsgálat/

nemes apjok meggyilkolását, s midőn vele bánó anyjával bátran szembe szállt: már e jelenetek is - szavalatban és plasztikai ábrázolásban - mélyen meginditóak voltak. Hát mikor hallá a megtévesztő elbeszélést, hogy Orestes a versenyjátékokban szerencsétlenül elpusztult. Jajongott és fetrengett a kinban. De bosszújától nem tágitott, sőt szelid nővérét is nógatta a szövetkezésre, s mint lenézte ezt a galamb lelkű vonakodót. Midőn a kholkisziak hozták Orestes hamvvedrét, ez az Elektra milyen szivtépő bánattal szoritá azt szivéhez s mint ámult el, midőn Orestes fölfedezte magát, hogy az ő halálhíre csak cselvetés, ő él s bosszúra jött; a fájdalmak lányából az örömnek mily féktelen éldelője lett. Mint a zajló hullám, ugy hányta-veté az öröm, egyik karból a másikba. S hogyan hajolt meg háromszor a tisztes öreg előtt, ki Orestest a bosszúra fölnevelte, s hogyan sarkalta elszánt fivérét a gonoszok megbüntetésére! Mindezt látni kellett." A Hét cimü folyóirat 1891. jan. 4-i, 1. száma igy ir: "Az ó-kori tragédiák hősnőinek ennyire tökéletes személyesitője, mint e nagy művésznő, nincs is ma az egész világon, talán nem is volt. Arra született, hogy a nagy mesék alakjait elevenítse meg előttünk, s hogy a gigászi szenvedélyek hangjaival ismertessen meg bennünket. S ez a nagy művésznő Electrá-jában emelkedett fényes pályája zenithjére, ennél jobb szerepet már nem találhat magának, a mint Electra sem találhat nála jobb ábrázolót. Ahogy jajgatott és kesergett, ahogy Orestest a földön ülve siratta, ahogy a holtnak hitt Orestes láttára ujjongott örömében: ezt látni kell, leirni nem lehet. Mindez rettenetesen szép volt. Magától értetődik, hogy hatott is." Silberstein dr. a Pester Lloyd-ban - természetesen németül - ezeket irja az alakitásról: "Sophokles egyedüli kongeniális interpretálója ma is csak Jászai asszony volt. Összehasonlithatatlan magasságban állt a többi szereplő felett. Egy ilyen tökéletesen, az utolsó árnyalatig kidolgozott szerepet eddig még tőle sem láttunk. Ez egy Dawison, egy Rossi tragikai stilusa volt, női változatban. Mindenütt a jellegzetesen, a hang és érzelem valódiságán volt a hangsúly. Már megjelenése a ma-