Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

színészetért, s kl megénekll Viganó bécsi táncosnő színpadi diadalalt is, ki maga is eredeti színdarabokat ir, nem gondol egy felállitandé magyar színpadra, A magyar nyelv diadalát egyedül irodalmi úton akarja kivívni." ^ Hasonlé médon gondolkodott a kor iréinak többsége - Katona Jézsefet és néhány Íréként jelentéktelen színpadi szerzet kivéve. Kisfaludy Sándor szavainak érdekessége a poetai - költői oélok másodlagossá minésitése. Érdekességét az adja, hogy Kisfaludy Sándor Vörösmartynak azon példaképei közé tartozott, akik még egyértelműen a "régi" irodalomfölfogást vallották magukénak. Eszerint a "literature" minden Írásos alkotást magában foglal, s a szépirodalom a költészettel azonos, a költészet pedig lirábél, drámábél és epikából áll. Csak a regény - és ezzel a "préza" - térhódítása és esztétikai elismerése szorítja ki végleg ezt a fölfogást. Schedius Lajos - Vörösmarty egyetemi tanára - ugyan már 1803-ban védelmébe vette a 20 regény, mint szórakoztató olvasmány létjogosultságát, de még egy fél évszázaddal később és a fejlődés sokkal magasabb fokán álló Angliában élő Thackeray is úgy tekinti saját munkásságát, mint megalkuvást a kenyérkereset kényszerével, s 21 költő voltának bizonyságául harmadrangú verseket ir. A XIX. század elejének irója tehát - még egy Katona József is! drámát irva költői alkotást végez. A fiatal Vörösmarty okkal gondolhatja, hogy ha bármi másra - például a szinjátszásra, ami persze eszébe se jut - tekintettel lenne, mint a költészet esztétikai igényeire, elárulná saját tehetségét és hivatását. Egyetlen kivételre ad példát Kisfaludy Sándor: a hazafias mondanivalót a költői értéknél is többre tartja. A fentieken semmit sem módosít, hogy a kor a legfontosabb költői műfajnak a drámát tartja. Világirodalmi eredetű és általános érvényű ez a fölfogás. Ennek megfelelően buzdította a falusi magányban, a színházi élmények lehetőségétől messze távol élő Berzsenyi fiatal rokonát - Vörösmarty ekkor legközelebbi barátját -, Stettner Györgyöt, hogy drámákat irjon, mert "ezen az úton legtöbbet is lehet használni a Honnak, a Drámákban lévő szegénységünk lévén a Nemzeti Játékszín fel