Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Elbert János: A világ drámairodalma a Nemzeti Színházban
alkotásaival. Csehszlovákiában Franz Kafka lidércnyomásos logikájával - s Jugoszláviában Miro szláv Krlezsa a Glerabayak nóvellafüzérével és pszichológiai mélységekbe hatoló drámatrilógiájával. Szép és fontos összehasonlitó irodalomtörténeti feladat volna ennek a jelenségnek mélyrehatoló, a hasonlóságok és különbségeket megvilágítóba megmagyarázó vizsgálata. Talán ezúton lehetne a mi oly kevéssé ismert és oly sokszor félreismert Krudynkat is jobban bevinni a nemzetközi köztudatba. A közelmúlt és kortársi nyugati dramaturgia 1945 után nagy erővel és sokféleséggel szólalt meg a színpadon. Hevesi Sándor már a két világháború között Nemzeti szinházi szerzővé avatta G. B. Shaw-t. 1945 után is sorra születnek a jelentős Shaw előadások: a Rátkay Márton alakítása nyomán oly emlékezetes Szerelmi házasság , a Gobbi Hilda nagy sikerét hozó s egészében is szenvedélyes-szine s Szent Johanna , a Timár József emlékezetes cimszerepformálása miatt is jelentős Tanner John házassága , a Gellért -Endre groteszk hangvételű rendezésében bizonyos értelemben úttörő módon komédiás A n droklesz és az oroszlán , Várkonyi Zoltán Candida ja, valamint a később is felújított Warrenné me stersége . Shaw mellett elsősorban a háborús vagy azt újonnan feltáruló társadalmi Összefüggéseket bemutató darabok kerültek szinre. /Salacrou: A gyűlölet éjszakája , Sartre: A tisztességtudó utca lány , Hemingway: ötödik hadoszlop /1950 után, egészen 1955-ig/ azután Shaw egymaga képviseli a nyugati drámaírás modern korszakát. Ezek a mégoly sziporkázó és társadalomkr itikus3águkban, emberábrázolásukban egyaránt a realista szinház uj lehetőségeit feltáró előadások sem feledtették, hogy hiányzik a Nemzeti játékrendjéből Strindberg és Ibsen, sem azt, hogy a kortársi nyugati irodalom minden uj törekvése és eredménye előtt - az ország többi színházáéhoz hasonlóan - zárva maradtak a kapuk. Sajátos, hogy mig az ujabb drámák iránti érdeklődés az ötvenes évek derekától egyre izgatottabban és tájékozottabban érvényesült, Ibsen és Strindberg továbbra sem kerül a szinház mü*. sorára. Ibsen a két háború közt a repertoár számarányban is egyik központi szerzője. Most csak Gellért Endre sokat vitatott