Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház
a hibákat gyűjti csokorba, hiányzik a pozitív oldal, gyenge a pozitív hős, a hibák felnagyításával meghamisítja a valóságot, stb./ Történt kísérlet az adminisztratív beavatkozásra ia, ám a darabot végleg már nem lehetett levenni a műsorról, és tulajdonképpen ettől az előadástól keltezhetjük a Nemzeti Színháznak témánk szempontjából a harmadik korszakát, már csak azért is, mert rendezője az a Marton Endre volt, akinek művészi egyénisége, főrendezői, majd igazgatói minőségben, egyre inkább meghatározó módon formálta a színház arculatát* Az üborkafa azt mutatta, hogy a Nemzeti ismét azonnal és ismét maximális politikai hatékonysággal a művészi igényességgel tudott reagálni a társadalmi atmosz féra változására, egyszerre inicitált új hangnemet, új műfajt - az 1945 utáni magyar drámaírás első politikai szatiráját - és ennek megfelelő új előadási stílust* Az 1968-as tévé-felújítás alkalmából Urban Ernő, a szerző jóizü emlékezéssel idézte fel, "mekkorát lehetett az Uborkafával kiáltani". Valóban: az üborkafa tett volt; és ugyanakkor nemcsak afféle ürügy egy közéleti konfrontációhoz, hanem ma is eleven, maradandónak tetsző szatíra, egy korszak művészi értékű dokumentuma. Ettől kezdve egészen 1956-ig addig soha nem tapasztalt mértékben nő a magyar bemutatók száma* És ha a sematizmus kapcsán azt mondottuk: a 45 és 49 közötti évek egyetlen bemutatója sem kerülhetett volna át ebbe az új korszakba, most ismét elmondhatjuk: az új müsordarabok többségét pedig 1953 előtt nem játszhatták volna. Bizonyságul elegendő négy cim, négy forró színházi est emléke az akkori színházbajárék számára: Déry Tibor: Talpsimogató . Karinthy Ferenc: Ezer év . Vészi Endre: A titkárnő , és a lista végén, 1956. Oktober 20-i bemutató jávai a rég várt Gallilei . Németh László felezabadulás utáni első szinpadi jelentkezése. Mennyi új téma, mennyi új megközelítési mód tőrt be egyszerre a színpadra! Megjelent Okos Elemér, a Karrierista, akinek száján hosszú évek szentesitett frázisai váltak kacagtaté-viszolyogtató önleleplezéssé /"...az atya lemorzsolódása után József Attila elvtárs az anyára vett irányt..."/; Vészi Endre kimondta, hogy a dek-
