Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Szilassy Zoltán: Dürrenmatt Shakespeare-adaptációi
nem a hatalomban sorra következő kapja meg a zárószavakat. Mondhat akár tanulságos, akár látszólagosan erkölcsös kommentárt, a valószínű az, hogy a Nagy Mechanizmus ideiglenes győztesével és majdani vesztesével van dolgunk. DÜrrenmatt még a drámai mikroszituációk feszültségének ideiglenes feloldásaival sem hajlandó megalkudni. Alig indul el a dráma, szükségesnek érzi előlegezni a végkövetkeztetést. A császárválasztás zűrzavarában Shakespeare Saturninusa még megelégszik: "Mily megnyugtató a tribun szava!" DÜrrenmatt Saturninusa már kommentál: "Mihelyt egy hős jön, máris megy az ész." /I. felv. I. szin/ Shakespeare feszitett tempója, s a "rémdráma" mechanizmusa, úgy tűnik, DÜrrenmatt komédiájához nem elég. Ami a létezés szintjén evidens volt, az az utólagos - ámbátor igazán jóhiszemű - magyarázat szintjén körülményeskedően partikulárissá válik. A protagonists Aaron helyett, aki Shakespeare-nél asszisztál Titus Andronicus kézlevágásához, Dürrenmattnal ugyanezt az Establishment küldötte, a hóhér teszi. Shakespearenél Lavinia Ovidius Metamorphoses c. könyvének segítségével mutatja meg meggyalázóinak nevét, Dürrenmattnal a porba irja, csonkjaival. Mindeá persze nem kell mindenáron felrónunk Dürrenmattnak, csak akkor kell tiltakoznunk, ha magyarázatait valami általa felfedezett nóvumként tálalja. Az interpretátor, a gyakorlati szinház embere, csak azért, mert felfedezte, hogy a Dr. Faustus mellett szinre vihető a II. Edward is, mert rájött, hogy nemcsak a Hamlet irható át Rosencrantz és Guildenstern halott-tá, hanem a kevésbé ismert drámák is megérnek legalább egy misét, he gondolja, hogy feltétlenül megnemesitette a géniusz korai csökevényeit. Elégedjen meg azzal, hogy értő dramaturgként átmentett a figyelmetlen utókor számára olyan értékeket is, amelyek az ő erudiciója nélkül esetleg homályban maradtak volna. Persze