Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/

ságben és a környezet gyakorolta elnyomásban stagnáljon; Strindberg Idegenje élvezi egy álom szabadságát, de az Apája szük mellénybe van bezárva; Ibsen John Tanner

je a faj jövőjével van elfoglalva, de Candidája elsősorban házias problémákkal törődik. A messianisztikus dráma birodalmai helyére a zsúfolt, verejtékező városok kerülnek; a nap elérhetetlen, és csökkennek az emberi lehetőségek. Ibsen városi polgárai "Ízléstelen társalgókban" korcsosulnak el; Csehov nemességét az apátia és tehetetlenség bénitja meg; Pirandello menekülő figurái illúziókban vannak befagyva; Brecht elnyomott szereplői még személyes véleményre sem tudnak szert tenni. Az oroszlán üvöltését elfojtja a bárány bégetése; az akarom és fogom az elfogadom-nak ad helyet. A nap követelménye a kompromiszszum, beilleszkedés és túlélés lesz, miként az ember is visszahúzódik határvonalaitól és kezd óvatosan, lábujjhegyen átsétálni az életén. Ilyen körülmények közepette csoda, hogy a lázadás még egyáltalán működik. De, miként korábban jeleztük, a társadalmi dráma klasszikus stilusát egy lényegében romantikus alapon hozták létre. Ibsen elfordul a messianisztikus drámától, mivel ez - lévén inkább a művész, semmint a közönség felé irányuló - alkalmatlan a modern élet ábrázolására - ám lázadásra való hajlandóságát sohasem hagyja el. Strindberg vad előítéletei hasonlóképpen kigúnyolják a "naturalizmus" irányába tett lépéesit; Pirandello felszíni realizmusát áthatja metafizikai gyötrődése; és Brecht anarchista természete dühvel és gúnnyal árasztja el társadalmi drámáit. Sőt, ha álruhában is, de a lázadó drámairó néha maga is belép a társadalmi drámába - mint Doktor Stockmann A nép ellenségében

, mint Jean a Julie kisasszony

ban, mint S

hotover kapitány a Megtört szivek házában, mint Laudisi az Igy van

!-ban, mint Mackie a Koldusoperában. És még az olyan szigorúbban objektiv darabokban, mint amilyenek Csehov drámái, a mélyben ott morajlik a lázadás. Miként Ibsen észrevette, a modern közönség számára irni azt jelenti, hogy meg kell tagadni a szubjektív, hősi hangnemet; de a társadalmi drámában maga a cselekmény lesz a lázadásnak egy