Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Nyerges László: Goldoni színházi reform-poétikájának jellemzői

kai tapasztalatából született /7/, abból a képességéből, HOGY MINDEN JELENSÉGBEN MEGTALÁLJA A NEVETSÉGEST, ami elengedhetetlenül szükséges az emberek megnevettetéséhez. Ugyanakkor azt állapitja meg, hogy a nézőket mindenekelőtt az egyszerű és a természetes, ez az árkádiai hagyományból átvett két minőség ragadja meg, melyből egy harmadik elem, a jó Ízlés születik. A Világ és Szinház dialektikája A természet adta komikai szellem késztette arra, hogy évtizedeken keresztül kövesse mindazt, ami az olaszországi szinpadokon történik, és hogy a komédiások üres játékán, Ízléstelen jelenetein, a tartalmatlan és hevenyészett formában előadott, képtelen meséken felháborodva, a szinházi reform szükségességét megfogalmazza* Nemosak azért, ami a szinpadon történt, hanem azért is, amit az ilyen silány látványosság a nézőtéren kiváltott: nemhogy javitott az emberi magatartáson, amint az a jő komédia elsődleges feladata lett volna, hanem az emberek Ízlését, magatartását még jobban rontotta, a müveit közönséget pedig a komédia színházaktól elriasztotta* Ennek következtében általános volt a rossz vélemény ezekről a színházakról, ideértve a kormányhivatalokat is, melyek a szinházi élet eseményeit, a cenzúra bevezetése, 1749* november 15. után /8/, szigorúan figyelemmel kisérték. Goldoni fejtegetése a korabeli szinházi állapotokról azért érdekes, mert jól jellemzi szemléletét: mindig a szinház alapvető tényezőit tartotta szem előtt - a szerzőt, az előadást, a színészt, a közönséget - más kifejezéssel élve, egyszerre él a Világban és a Színházban. A Világ, a XVIII. második felében, a válságos társadalmi és történelmi helyzetben lévő Velencében, - Baratto kifejezésével élve - "a Színháznál is teátrálisabbá vált, az élet színpada meghaladta a képzelet teremtette színpadot, mely immár kikristályosodott, életteli formákba merevedett." /9/ Amikor Goldoni a változtatás igényével hozzákezdett a