Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Kardos András: Shakespeare: Rómeó és Júlia

csupán, hogyha minden dologit le tud há tani az emberről, ás marad az ember ebben a viszonylatban, mint egyén, mint ter» mészéti és társadalmi lény." Ehhez kell tehát a kettős tételezett ség. Ahhoz, hogy ez a szerelem, a fenti idézet értelmében forradalmi legyen, el kellett jutni ahhoz a ponthoz, hogy magának a polgári társadalomnak legfetisizáltabb szörnyét, a pénzt is tagadniok kellett. Itt kezdődik a bizonyítás. A szerelem, mint nembeli viszony, legyőzve minden dologit, eljuttatja a darab során Rómeót a felismeréshez, melyet Marx szavaival fogunk jellemezni:"A pénz - mint külsőleges, nem az emberből, mint emberből s nem az emberi társadalomból, mint társadalomból eredő általános eszköz és a képzetet valósággá, a valóságot pedig puszta képzetté tevé képesség, ugyanúgy átváltoztathatja a valóságos emberi és természetes lényegi erőket merőben elvont képzetekké, és ezért tökéletlenségekké, a valóságosan tehetetlen, csak az egyén képzeletében létező, egyéni lényegi erőkké és képességekké alakit ja". Rómeónak semmi köze sem volt ilyen jellegű problémákhoz a darab folyamán. A nyomorultakkal, pénztelenekkel nem törődött. Élte a maga egyre individuálisabb, egyre automatikus

abb életét, amely persze ennek megfelelően megint a konkrét sikôt tekintve egyre zártabb, egyre reménytelenebb lett. Gondoljuk végig Romeo kapcsolatát a feudális pénzvilággal. Szerelmének tragédiáját a két gazdag, pénzes, előkelő család viszálya okozza. A pénz, mint ok, csak közvetetten vett részt a szerelem megölésében, de jelen volt. Innen Romeo személyes élménye. És ezen a ponton van ennek a szerelemnek az igazi ereje. Az egyéni kiteljesedés egyre magasabb foka, maga a dráma sugallta Rómeónak ezt a kapcsolat-teremtést, melyben ennek a szerelemnek - persze áttételesen - az igazi értelme mutatkozik meg: a szabad élet igazi akarását mondja ki Romeo. S ekkor már azon a fokon áll, hogy látja: ehhez nem egyszerűen át kell alakulnia a társadalomnak, hanem a jövendő gátnak, a már most is közvetetten létező korlátnak a széttiprása is elsődleges követelmény. És ugyanezt fejtette ki Marx levelében. A művészet kettős tételezése tehát azt jelenti: a tétele-