Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Csengery Kinga: HAT SZEREP KERES EGY SZERZŐT Pirandello darabjának első magyarországi bemutatója

ma is ismerjük, mint kiválónak tartott színészekét. Hogy mit nyújthattak akkor valóban a Vigszinház színpadán, azt sajnos nem tudhatjuk, mivel fotó nem maradt az előadásról, alakításukat a kritikák sem részletezik, csak néhány - többnyire dicsérő - jelzővel mutattak rá arra, hogy tehetségük teljes kihasználásával járultak hozzá a produkció színvonalához. A szinlapon található másik információ a darab különös szcenikai tagolására vonatkozik. Ezt a pirandellói utasítást az újságok önmagában is többször közölték, hogy ezzel is hangsúlyozzák a mü újszerűségét, rendhagyóságát. A játéktérről csupán annyit tudunk meg a kritikákból, hogy a darab hol a nézőtéren, hol a csupasz, beépítetlen szinpadon játszódik. Mindezt azonban maga Pirandello kivánta igy a műhöz irt utasításaiban. Hogy mi volt az a plusz, amivel Jób Dániel gazdagította az előadást, sajnos nem tudjuk. Egy dolog van csak, amire korábban már idézett cikkének

6 egy másik részletéből következtethetünk. Ezt irja: "A harmadik felvonásban kulminál a játék. Ott vannak a színpadon a szereplők, mind a hatan gyászruhában: apa, anya, a mostohalány, a fiú és a két kis gyerek és mögöttük a színészek, akik majd eljátsszák a hatoknak rájuk osztott szerepeit. Ahogy ott összefolyik élet és szinház, valóság és káprázat, ahogy a fiú nem tudja melyik az anyja, az igazi-e vagy a színésznő, s az anya nem tudja, melyik gyermek az övé, az igazi-e vagy a szinész, melyiket szülte s melyik apától - néző, aki bizonytalan vagy, ott jusson eszedbe ki az a Shaw..." Feltehető, hogy Jób Dániel irásos értelmezése és a darab előadásában megnyilvánuló értelmezés fedi egymást, vagy legalábbis közel áll a kettő egymáshoz. Az irásos értelmezés azt mutatja, hogy Jób Dániel ott is bizonytalanságot, meghatározatlan viszonyokat észlel, ahol a szöveg ezt nem támasztja alá. Valószínűnek látszik, hogy az előadásban a rendező tudatosan hangsúlyozta a kaotikus elemeket, ezeket érezvén meghatározó fontosságúaknak. Nem tudjuk, hogy ebből a fokozott káoszból tudott-e rendet teremteni. Félő, hogy nem. S ha mindez igaz, a vizsgált előadás nem felelt meg annak az alapvető követelménynek, amire Pirandello is kitér magyarázó esezé-