Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Illés Klára: FÜST MILÁN DRÁMÁI

A KÖLTÉSZET JEGYÉBEN Aggok a lakodalmon - A lira a drámában "Ő sohasem a tárgytól vészen lelkesedést, hanem Önmagától, önmagából ömlik ki minden szó, minden gondolat. Az ő legjobb darabjai közt nincsen egy is, mely reflexiónak következése volna, minden csupa érzés, minden csupa phantázia." Ezeket a szavakat több mint egy évszázada Kölcsey irta le Berzsenyiről, akinek verseit Püst Milán is válogatta, illetőleg látta el előszóval, de leglényegük szerint vonatkoztathatók a Püst Milán-i lirára is. Püst Milán mindig önmaga legbensejéből löki a világba mondandóját, ezért is hatnak azok a vallomás személyiség-hordozó és megdöbbentő erejével. Összegező versek ezek, de az összegezés pontjait nem az életrajz külső vonala, a külső indíttatások, szerelmek, küzdelmek, válságszakaszok jelölik ki, hanem a lélek legbensőbb megrázkódtatásai. A halál állandó jelenlétének élménye, az élet egészének hullámverése elé kitett lélek benső állandósága adja meg egységes hangnemüket. Az élmény-intenzitás erőssége pedig megteremti a neki megfelelő formát, igy válik egyúttal formateremtő elvvé is. A költő belső és nem külső énjének keres szerepet a versben, nem megnyilatkozási, hanem kinyilatkoztatás! alkalomként kezeli azt, ezért adekvát megszólalási forma számára a régmúltak légköre és emelkedettebb a hangneme. Sokszor múltbeli alakok nevében, középkori lovag, latin költő, barokk mester alakján keresztül beszél, de ha egyes szám első személyben is, akkor sem a pillanatok vonulásának omladékairól, hanem mindig a mögöttük, mintegy a kimondhatóság szegélyein meghúzódó, leglényegibb igazságok és következtetések megfogalmazásának igényével. Innen, a legbensőből elinduló költői világ-alkotás hozza aztán