Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Lenkei Júlia: A VÁNDOR UTOLSÓ ÚTJA Balázs Béla késői drámája

El is elfeledte, hol volna elrejtve Az ő szive kútja, ereje forrása, Ocskay: Hol volt elrejtve? Cinka Panna: Tizenkét sárkánnyal nem bir az óriás. Jaj, az óriásnak fogytán az ereje, Miből meríthetne, szivét nem találja. Azért adta fejét kóbor bujdosásra... /Közelebb húzódik, kifakadt nyiltsággal/ Egyszercsak megszólal az ő rejtett szive, Fennszóval hivja őt, mondja, hogy... Ocskay /feláll/: Hallgass! Cinka Panna /halkan/: Ne mondjam a végét? Ocskay: Ne mondjad! Cinka Panna /nehéz sóhajjal/: Pedig végéhez ér a mese, ha nem is hallgatod meg." Ocskay László nem engedte végigmondani a mesét, mert szivét már ekkor ő sem a mellében hordta. Ott maradt az a kuruc táborban, Cinka Panna hegedűjében, elhagyott feladatában. Mert a feladat, a mű, a sziv egy darabja, a lélek egy stádiuma. Ocskay nem volt képes müvéért cserbenhagyni lelkét, de Cinka Panna kényszeritette rá. "Bizony végetér a mese, ha meghallgatni nem akarod is. Szivét az óriás megtalálta az ő sirgödrében." A halál megalkotta a müvet. Balázs Béla egész drámai életmüvében az életért küzdött, s végül mégis az életen túlmutató mü szükségességét bizonyította.