Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)
Lenkei Júlia: A VÁNDOR UTOLSÓ ÚTJA Balázs Béla késői drámája
sze lészen, ahol kuruc lovasainak nótáit nem hallja többé." "A boldogság volt, s menni kell tovább, mert hallok messze dörögni kaput!" - mondta Olivér. "El nem érhető álom jobban vonzza őt az elért célnál" - mondja Ocskayról a miniszter. Csak ott téved, hogy a vándorlást legyőzheti a sors, az elhagyott mü, Ocskay elhagyott szive. Ocskay szivét nem hozta magával, maga mögött hagyta a kuruc táborban. Ocskay sorsa Cinka Panna hegedűjében van elrejtve. Cinka Panna hegedűjében, aki, mikor már mindenki előtt nyilvánvalóvá vált Ocskay árulása, mikor egymaga nem képes többé fenntartani Ocskay valóságos lényét, vállalja, hogy visszahozza őt. "Jávorka: Megesketett minket Ocskay László. Ama égő kastély termében megesketett. I. kapitány: Ocskay László kezére esküdtünk, hogy megöljük Ocskay Lászlót, ha hitében megtántorodnék. II. kapitány: Ocskay László kezére esküdtünk, hogy űzzük az árulót nyárnak hévségében, ősz sürü ködében, űzzük az árulót nagy kegyetlen télben. III. kapitány: Mig rajta nem ütünk, kézre nem keritjük, álnok árulónak bosszúját megálljuk. Jávorka: Álnok árulónak, bosszúját megálljuk. Cinka Panna: Ha kézre kapjátok. Jávorka: Miért ne kapnánk kézre? Cinka Panna: Kert ő a hires Ocskay László. Kapitányok /összenéznek, szünet/ Jávorka: Ha valaki idecsalhatná mégegyszer közénk. Kicsalogathatná a németek sáncai mögül. I. Kapitány: De nincs olyan hurok, hogy Ocskay karja el ne tépné. Cinka Panna /magasra emeli hegedűjét/: Vagyon olyan hurok, mely szivét megfogja! Az is az én kezemben vagyon. - Itt! Idehozom én Ocskay Lászlót kardjaitok elébe. Jávorka /döbbent csodálkozással/: A te szerelmes uradat? A te édes gazdádat? Cinka Panna /sirva/: Az én szerelmes uramat. Az én édes, édes gazdámat!" 28