Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - II. Adalékok a klasszicizmus angliai változatához. John Dryden Troilus és Cressida feldolgozása

darabjának lezáratlanságával és nyitottságával szemben Dryden le fogja zárni és meg fogja oldani valamiképpen a cselekményt. Azonban egy ilyen jellegű változtatásnak szükségszerűen a darab egészére is ki kell hatnia, hiszen egy műalkotás esetében a legkisebb lényegi változtatás is módosítja a mü struktúráját éppen a műalkotás szervessége következtében. Shakespeare darab jában a szervesség abban mutatkozott meg, hogy a lezáratlanság a dráma világának mind en mozzanatára kiterjedt, azaz a világ egészére a nyitottság, mértékhiány, ironikus lebegés volt jellemző. Amikor Dryden ezt a világot megpróbálta lezárni, jól érezte, hogy ez nem az utolsó két-három jelenet átirását jelenti: az egész drámai világot kell megváltoztatni annak érdekében, hogy az uj befejezés szervesen kapcsolódhasson a megelőző jelenetekhez. A darabhoz irt előszavában leirja, hogy a jeleneteket "ugy rendeztem el, hogy Összefüggjenek egymással, és ugyanakkor a fő témához is kapcsolódnak",

1 s ez arra enged következtetni, hogy bizonyos jelenetek átcsoportosítása, kihagyása vagy betoldása Dryden számára alapvető fontosságú volt. A dramaturgia megváltozása azonban további következménnyel járt: az egyes jeleneteken belül, illetve a jelenetek során a szereplők magatartása, cselekvése, gondolkodása is alapvetően megváltozott. Shakespeare esetében láttuk, hogy a nyitott drámatechnika és a szereplők egyéni mozgása, valamint a szereplők viszonyrendszere /és ezáltal a bemutatott világ egésze/ feltételezte egymást. Dryden darabjában ugyanezt tapasztalhatjuk - s ez számunkra mindenképpen Dryden drámaírói tehetségét bizonyítja. Alapvetően uj színdarab keletkezett, uj szereplőkkel és uj világgal, csupán a megformált történet maradt a régi. /A jelen összefüggésben csak utalhatunk arra, hogy az átirás Dryden számára még stiluskritikát is jelentett: "Shakespeare stílusát ugy ellepik a képi kifejezések, hogy ugyanolyan mesterkélt, amilyen homályos." Dryden szereplői - még Pandarus és Thersités is másként beszélnek, mint Shakespeare-nél. A további elemzés során beigazolódik, hogy a megváltozott izlés egy megváltozott világkép kísérője, és ha figyelembe vesszük,