Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/
érzem, álláspontjuk közös - létértelmező - szűkösségen, a mü egyirányú leszűkítésén alapszik. Nevezetesen azon, hogy átsiklanak a mü felette diszharmonikus, ironikus, gúnyos, groteszk elemein, hogy e tényezőket csak a mü egyes jeleneteire, nem pedig egészére terjesztik ki. Elemzésemben olyan megközelítésre tettem kisérletet, amely a mü egészére próbálja igazolni a tragikomikus jelleget. Anne 15 Rightert az álom és valóság határán élő ember; y Hoenigert a gondviselés által megsegített ember; Joan Hartwigot a csoda revelációját újra felfedező, megújuló ember érdekelte a darabból, G. Wilson Knight pedig a lesújtott és felemelt ember egyetemes sorsát látta meg a Pericles soraiban. Meggyőződésem szerint a darab ellenük szavaz. A négativités, a diszharmónia erői az utolsó pillanatig hatékonyak, happy endről - véleményem szerint - szó sem lehet. A darab minden mesei közege, látványossága, görögtüze ellenére sem oldható fel harmóniában. Történeti oldalról közelítve a dolgot, mindenekelőtt a darab mani erist a jellegével kell számot vetnünk. Az utolsó korszakban felerősödnek a korábbi, reneszánsz életérzésnek alárendelt tendenciák, a perspektíva itt már egyre haloványabb, a Periclesb en pedig jószerével perspektiválatlan, regulálatlan sorserők vetélkednek. A Pe ricles kapcsán is telitalálat Arnold Hauser Don Qui jötér e vonatkozó megjegyzése: "Cervantes müvében tehát nem a lovagi életszemlélet ironikus kezelése volt az új, hanem mind a két világ, az idealista-romantikus és a realista-racionalista világ megkérdőjelezése. Uj volt az a gondolat, hogy az eszme megvalósíthatatlan a valóságban, és hogy a valóság nem redukálható az eszmére." 1 ^ Innen lesz érthető, hogy miért nem moralitás, és miért nem mirákulum müfaju a Pericles . Nem lehet változatlan formában felhaszná ln i
