Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Tragikus forma és nem-tragikus forma Emiitettük, az utolsó korszak egésze rendkívül izgalmas drámaelméleti szempontból is. Elsősorban azért, mert itt szemléletesen, egyetlen korszak, egyetlen életmű, a drámairodalom kiemelkedő életmüvének keretein belül exponálhatok a tragikus forma és nem-tragikus forma megközelítésének, értékelésének problémái. Megdönthetetlen tény, hogy Shakespeare utolsó korszakában nem irt többé tragédiát, hogy a közizlés is a romance felé tolódott el. A tragikus életérzés, a tragikus világlátás elveszítette műfajteremtő aktualitását. Elavult, hiszen ehhez megfelelő terep, tápláló energiák, a történelmi kibontakozás lehetősége, tudata, az egyéni sors végzete mögött is működő rendezőelv, történelmi felhajtóerő pátosza, perspektívája szüksége s ^Világosan látható ez a probléma a romance-ember és a tragikus ember különbségében. A kettő eltérő formakonstituáló erővé válik.A tragikus ember sorsát önmeghatározásának erői meredek röppályán repítik a kiteljesítő halál felé. A romance-ember kontrollálatlan, halálos szenvedélyekkel, ellenőrizhetetlen hullámzású, csapongó jellemmel van megverve vagy megáldva, s háta mögött sorsát idegen hatalmak előre elrendezték már. Sajátos megközelítési szempontot nyerhetünk itt a napjainkban is napirenden lévő, lehetséges drámai formák körül zajló vitákhoz. Eléggé kézenfekvő ugyanis előre elrendelt minőségi különbséget tételezni a tragédia és a tőle különböző műfajok között. Mindenesetre elgondolkoztató jelenség, hogy az esztétikai kánonok örök hivatkozási alapja, a D Nagy Tragikus Forma szülőatyja, William Shakespeare sem volt képes