Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

a bölcsé. A színpadkép legfontosabb felhasználandó eleme: ismét a fény, a tüz motívuma, életadó, élet-szimbolizáló funkciójában. A viz által szimbolizált negativ erők fölött győzedelmeskedik az élet felszitott tüze. Ez a jelenet már csak azért is fontos, mert a pozitiv fordulat itt, bár hihetetlen, nem kap semmiféle ironikus, groteszk, vagy abszurd felhangot. Cerimon szolgájához: Rakj benn jó tüzet, S hozd ide minden szelencém hamar... ...A halál néha több órára győz A testen, de a tüz felszitja még Lánggal rokon erőit... ...Szólaltassátok meg most azt a bús, Komor zenét!... /III. 2. p.377-378./ A figura óhatatlanul kap némi transcendens jelleget, de nem hiszem, hogy félnünk kellene ettől, drámailag indokolt: megalapozott egyensúlyozó erőt kell állitani a sors vak hatalmaival szembe. Cerimon tudása, mágusi, mesterségbeli tudása teszi lehetővé a csodát. A jelenet fantasztikus feszültsége kivételes tehetségéből fakad, csak ő hozhatja vissza az élők sorába Thaisát, a függőségi viszony egyirányú. A feltámasztási jelenet után lesz egészen érthető a korábban gyógyszerkeverés közben odavetett cerimoni "ars poetica": Az erény és tudás Nagyobb ajándék - mindig hittem ezt Kincsnél s nemességnél. Gyarló utód Árnyékot vet rá s prédálhatja ezt; Azt örök élet várja fenn, amely Istenséggé tesz embert... ...Ami zavart a természet kivált, Tudom mind s gyógyszerét is, s ez nekem