Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

gi tornán. Természetesen ő lesz a nap hőse, a torna győztese. Simonides király próba elé állitja lovagunkat, aki itt is megállja helyét, és igy elnyeri a királykisasszony kezét. A felvonások, tételek közötti rést most is a narrátor, Gower hidalja át; lezárja az előző tételt, s inditja a következőt. Mint bevezetőjéből megtudjuk, Periclest nagy dicsőség érte, mivel£ "Hogy nagy hire ne vesszen el / A nép neki szobrot emel." /II. p. 353./ S talán nem árt, ha a szobor le leplez és meg is jelenik a szinen. Erre számos ésszerű megoldás-lehetősé

g kinálkozik. Megjeleníthető akár némajátékkal, akár valóságos szoborral, akár foto-bejátszással. /Az a Pericles jelenne meg itt, akinek hősünk látszani szeretne, egy idealizált, szoc.reál-Pericles, duzzadó izmokkal, jellegtelenre sikált uniformis-arccal, a hősök átszellemülten seramitmondó gőgjével. Egyik kezében mondjuk egy vekni kenyér, másik kezével a sors kerekét forgatja - hiszen ő a város megmentője - halált megvető, sematikus pózban./ De ez a Pericles egy-kettőre eltűnik előlünk. Már a következő percben hősünket újra eléri sorsa, újra hirt kap: mint a némajátékból megtudjuk, Antiochus felbérelt embere nyomára jutott, ismét menekülnie kell. Pericles emberei élén hajóra száll. Talán mondanunk sem kell, viharba kerül. A küldöttséget elnyeli a tenger, egyedül ő marad életben. /Az előadásban megkerülhetetlen a tengernek, a véletlen szeszélyes fordulatainak ábrázolása, enélkül éppen a kiszolgáltatottság közege maradna megjelenítés nélkül./ Pericles, aki átment a vihar szenvedésein és most élénk lép, éppenséggel a másik Pericles. Nem tudjuk, mennyi ideig sodorta a tenger, erői végső határán áll, elgyengült, igazság szerint meztelenül illenék megjelennie a szinen, fogvacogva, kéklő szájjal. Ide-