Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/
Pátosznak itt semmi helye nincs, Pericles szavai önmaga megnyugtatására, menekülésének megideologizálására szolgálnak. Szobájának tükre előtt áll, tükörképét vizsgálgatja, teljesen elégedett a látvánnyal, mindössze egy probléma van: szorult helyzetéből ki kell vágnia magán. Megvan az öt Vöt, Pericles csomagolni kezd. Sürü hajbókolások közepette az ország főbbjei jönnek, tiszteletet tenni. Első főember: "Örcra derítse szentelt kebledet." Pericles zavarba jön, unja is őket, vissza sem köszön. Egy mentsége van csak, Helicanus, a zseniális hivatalnok-menedzser. Ö az abszolút kisember képviselő je, akivel mindent meg lehet etetni, akinek remek prak tikus érzéke van, aki ráadásul bölcs is, de bölcsességét otthon elzárva tartja, mikor szolgálatba megy. Leinti hát a hizelgo nagyurakat, s ő maga szól Pericleshez Csend. Szót a tapasztaltnak adjatok, A hizelgő ront a király szivén, Szava fuvó, mely s z it ja bűneit. Aminek hizeleg, csak szikra tán, Mely e fuvástól kezd el izzani. /1.2. p. 348./ Helicanus jól ismeri gazdája lovagi rigolyáit, fellengzős elképzeléseit, tudja, főnöke ilyenkor a legveszedelmesebb, hiszen ezekben a percekben is szeretné fenntartani léte nagy perceinek látszatát. Ebben a jelenetben mindketten szerepet játszanak. Pericles a nagyvonalú, kritizálható uralkodó szerepét, Helicanus pedig - saját, jól felfogott érdekében - a kritikus szerepét alakit ja majd. A dolognak, az adja meg a különös dimenziót, hogy mind a ketten átlátják és értik a másik szerepét is. Helicanus tehát tudja, Periclesnek hizeleg azzal, ha kritizálja, hiszen Pericles-