Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Németh Éva: Thomas Dekker, angol reneszánsz drámaíró

sirámok, s ugyané műben a katonákhoz hasonlóan méltatlanul gúnyolják ki a tanítványaival egy latin darabot előadni szándékozó tudóst is. Szinte minden Dekker műben riasztó képként jelenik meg az akasztófa, ami valóságos fenyegetés volt, nemcsak a drámaíró szereplői, hanem közönsége számára is. Ehhez kapcsolódik a bírósági tárgyalótermek és az akasztások közönségének kritikája. A nemes hölgyek, bár azt mondják, hogy a látványt nem birják, és méltatlan számukra a nyilvánosság előtt megjelenni, titokban lefüggönyzött szobákból és páholyokból - mint Infelice Bridewellben - mindent végignéznek. A kivégzésre járó nőket újra meg újra megdorgálja a drámaíró A babiloni szajháb

an. Különös szerepet szán Dekker a Tisztesség alakjának, az utóbb emiitett műben: ő bírálatának szószólója, a városi bűnök ostorozó ja. A kocsmákban mértéktelenül isznak, káromkodnak, kockáznak, s minden pénzüket elvesztik az emberek. A gazdagok lelkiismeretlenek, a szegényekben nincs józanság, a papság közönyös. Nincs kedvére a szabados szatirák előadása sem, hiszen csak rosszra tanítják a nézőket. Mindebből kitűnik, hogy Dekker intenziven részt vett London életében, mely az ország fejlődésének pozitívumait és negatívumait egyaránt magában hordozta. Dekker nem volt közömbös a napi eseményekkel szemben, s véleményét nyiltan hangoztatta mind drámáiban, mind értekezéseiben.