Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Németh Éva: Thomas Dekker, angol reneszánsz drámaíró

Vén Fortunatus moralitás cselekményszálának főalakjai, az Andelocia lelkéért vetélkedő Bün és Erény elvont fogalmak megtestesítői; A babiloni szajha bevezetőjében a szerző világosan kifejti, hogy az allegóriához fordult: drámájának célja a királynő nagyságának bemutatása átvitt értelmű, "burkolt" színekkel. Ez utóbbi darabban az allegorikus alakokat két csoportra oszthatjuk: az első csoportba tartoznak, akik mögött tényleges történeti személyek és intézmények húzódnak meg /pl. Titánia-Erzsébet, a babiloni császárnő - pápaság, Satyrane - a spanyol király stb./; a másodikba pedig az elvont fogalmak megszemélyesít ői /pl. az apa és lánya - az Idő és Igazság, a Titánia udvarába felfogadott Tisztesség, s a babiloni ügynök, a Hamisság/ sorolhatók. Érdekes módon e műbe szervesebben illeszkednek bele az elvont alakok, mint pl. a Vén Fortunatus

ba. Aktivan részt vesznek a cselekmény irányításában - ez különösen az Időre érvényes és közvetlenül érintkeznek a többi szereplővel, pl. a Tisztesség Titánia birodalmát járja. Fontos feladataik vannak és szinte emberi lényként szerepelnek. Titánia és a babiloniak többször hivatkoznak segítségükre vagy aknamunkájukra. Itt is a jó és rossz vetélkedik, mint a Vén Fortunatusb

an, de nem az elvont alakok sikján, hanem Titánia és a babiloni ^ császárnő szembeállításával. Az előbbieket támogatja az Idő és az Igazság, az utóbbit a Hamisság, s versengésük eldőltével győz az Igazság. Dekker jól hasznosítja a moralitások hatalmat képviselő tömegeit. A babiloni Szajnáb

an a királyok, a főpapok csoportja a 165