Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)
Németh Éva: Thomas Dekker, angol reneszánsz drámaíró
utolsó csoport tagjai gazdagították legnagyobb mértékben stilusát, témaválasztását, drámai eszköztárát. Marlowe tragikus hósei megihlették, bár sajátjaiban képtelen volt visszaadni az egyén belső küzdelmét. Mégis a Doktor Faust us hatását érezzük a Vén Fortunatus /Old Fortunatus/, és a Ha nem jó darab, az ördög bújt belé /If This Be Not a Good Play, the Devil is In It/ c. darabjaiban. Nyelve nem közelit! meg Marlowe zengzetes nyelvét, de egyszerű, poétikus és tiszta. Peele folklorisztikus darabjaiból az archaikus visszhang-motívumot veszi át a Vén Fortunatusb an, vagy az aranyfejet a Ha nem jó darab, az ördög búit beléb en, az utóbbit azzal a különbséggel, hogy Dekker aranyfeje nem tündéri, hanem pokoli eredetű, ós nem szakállának fésülésével ontja a kincset, hanem szemöldöke és haja hullatja a kétes eredetű gazdagságot. Greene-től a mágikus motivumokat kölcsönzi, Nashe-nek fantasztikus stilusa gyakorol mély benyomást rá. Bár Lyly-t nem emliti A.lovag könvörgéséb en. aminek oka talán az, hogy lyly nem tartozott a bohémek közé sem Ízlésben, sem életvitelben, hatása mégis erős Dekkerre, különösen első* müveiben. Bohócai - ha nem is szolgai módon - igen emlékeztetnek Lyly bohócaira.Örökre idegenek maradtak azonban számára az eufuisztikus regények, a szerelmi szonett-ciklusok, a maró, cinikus szatírák és a hosszú, szenvedélyes költemények. Dekker müvei Dekker szerzőségét több, mint hatvan darabnál^ jegyezték fel. Egyrészüket - a kisebb hányadot - önállóan irta, nagyrészénél társszerzőként mükdött, vagy pedig csak prológust, epilógust, esetleg
