Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Nagyonis aktuális tehát a Pericles létértelroezése. Olyan világról tudósít, melyben az ember csak rossz vagy rosszabb alternatívák között választhat, hol az emberek közötti emberi kapcsolatok csak kivételes pillanat felvillanó fényében születnek meg. Csak lefelé hajló kor művésze teremthette meg e drámát. Mágus varázsgömbjébe pillanathattak, egy pillanatra egésszé, univerzummá állt össze a vágy és a bűvölő száMék, mi is meghallgattuk a szférák zenéjét. A zene elhal, a vágy s a pillanat szépségét kapcsolatokká, cselekvéssé, valósággá kellene alakítani. A zene elhalt, s elillant a kivételes perc is. A színpad üres, a nézők is hazatértek. Eszelős szándék, a beteljesülés, a harmónia törvénytelen akarása hozhatta létre e fájdalmas-szép játékot, csak a létperspektivától megfosztott ember mondhatott ki ily kegyetlen szavakat. A Pericles önkinzó játék, hisztérikus, görcsös nevetés: szabadságunk mindössze a rések fellelésére, a fájdalom szavainak kimondására, a kizökkent idő ember-ellenes világának feltérképezésére elegendő. S ha felleltük és kimondtuk és feltérképeztük - utána álmodozhatunk kiegészítésképpen. És eljátszadozhatunk egy álommal, a szabadság Nagy Transzcendens Víziójával. A Pe ricles írója tudta már: e vizió - meglehet szívszorító - utópia csupán. Ebben a világban e vágy szükségképp mesévé, mesejátékká alakul. Kegyetlen, féktelen, már-már embertelenül kiábrándult mesévé, hiszen humánus jövőben bízó nézőjének semmi mást, csak kételyt és rezignációt kínál. A játék végeztével a varázsgömb, e szivárvány fényben csillogó szappanbuborék szétpattan. Bizakodás és biztatás helyett, a kételkedés szabadsága jut hát a né-