Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Lázár Magda: Lékai János ismeretlen drámái

kéletes embert, iía még nen érte el a végső tökélyt, de már harcol érte. A szinte operai expozíció után világosodik îd. a szinpad. Egy börtönto myot , majd temetőkertet látunk. A dráma két an­tagonistuja: Ember és Lélek itt kerül először szembe egymás­sal. Lélek, valaha egy volt Emberrel és most ki is szabadít­ja a sirhant alól. Bobért ugyanis kivégezték.Lélek harcol érte, mert ugy érzi, Imber eddigi életével nem teljesítette be a célját, küldetését. Gyáva,céltalan, tétova csuszás-má-szás volt előző élete. Lélek felteszi a nagy kérdést: merészel-e újra nekikezdeni a küzdelemnek, uj, hatalmas célokért harcba menni, a tökéletes emberért? Ember vállalja a harcot. A diszlet most egy vasárnapló magyar kisváros képét mu­tatja. Az öregasszonyok templombamenet pletykáznak, so pánkod­nak. Sátáni jeleket véltek felfedezni a babonás vénségek. E­zért is, mint évek óta minden elemi csapásért, Eorbáthmét hibáztatják. Ennek a szerencsétlen asszonynak rég elmúlt, s egyetlen bűne, hogy nem titkolta a bevett szokás szerint a világ elől, hogy nem a férjét, hanem egy másik férfit szeret. Uj jövevényként ismerkedik a városkával Babér János. A templomba igyekvők között meglátja Eorbáthnét és frájos fiatal leá yát, LIagdolnát. Ismeretséget kötnek Emberrel. Ahogy a nők elmennek a miséről, imber egy üveg tokaji mellett letelepszzik a vendégfogadó kerthelyiségében. Csakhamar külünÖs szerzet érkezik ide koporsó-forma hintón. Inkább hasonlit holtra, mint elevenre. Az Idegen elpanas ólja Embernek milyen keserves fe­ladatot bizott rá munkaadója, az Első Eagyar Hullafeldolgozó r.t# Egy akasztott ember eltűnt holttestét kell felkutatnia. Ember tréfálkozva leplezi le magát az Idegen előtt. Ez boldo­gan vinné magáva 1 kii 1 önö s batá r j án, de a t emplómból jött 1 ár­más kocsmai társas-'g megzavarja célja végrehajtásában. Ez egyszer' még do1 gavégez etlenül megy el. * Az asszonyok is megjönnek. L^orbáthnét a fiatalember ar­ra a férfira emlékezteti, akit hajdan szeretett, aki miatt annyit szenvedett, s tűrnie kéli a megaláztatást mindmáig. Arra emlékezteti, aki valójában leánya apja volt. Amikor L'agdolna a többi fiatal lánnyal elmegy tarsnsj tékot ját-

Next

/
Thumbnails
Contents