Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Ungár Júlia: Bertolt Brecht fiatalkori művei - tandrámák

A költészetben Baudelaire az, aki pontosan azt az olvasóréteget emeli be verseibe, amelyre már a költészet, a lira egyáltalán nem hat, éppen azért, mert a költészet és a közönség tapasztalata már nemigen találkozik. ^ A szinház esetében mü és befogadó elidegenedett viszonya a nyilvánosság miatt még sokkal direktebb, nyilvánvalóbb módon jelentkezik. A szinház kapitalista vállalkozás, esti szórakozást bocsát áruba. Mint ilyen reprodukálja a meglévő társadalmi viszonyokat, konzerválja az ember szétszakadtságát. Walter Benjamin Baudelaire-tanulmányában érdekes szerkezeti azonosságot mutat ki az elidegenedett munka és a szerencsejáték között. "A játék fogalma... magában foglalja azt, ... hogy egyik játszma nem függvénye az őt megelőzőnek." "A gépen dolgozó munkás kézmozdulata csak pontos másolata és éppen ezáltal nem folytatása az őt megelőzőnek.""^ Ugyanez a szerkezet, a "

következménynélküliség

" érvényes a szinházra is. A néző a szihházba megy, munkáját napi gondjait egész sivár, kiüresedett életét a "ruhatárban hagyja" kabátjávai együtt, mint ahogy az előadás végén a látottak a függöny mögött maradnak. A néző fáradt, szórakozott, koncentrálásra képtelen, szórakozni vágyik. A szinház teljesen erre a passziv befogadásra épit, leszoktat a gondolkodásról. Ezzel azonban végülis maga ellen dolgozik, mert a néző egyre szórakozottabb, egyre unottabb lesz, immúnissá válik a szórakoztató eszközökkel szemben. A közönség prostltuálása a szinház válságához vezetett. Mikor Brecht megkezdi szinházi tevékenységét, szinház és közönség között megszűnt már minden kapcsolat. "Az a szinház, amely a közönséggel nem tart kapcsolatot, abszurdura - irja Brecht 1926-ban. - A mi színházunk tehát abszurdura. Hogy a szinháznak ma még nincs kapcsolata a közönséggel, onnan ered, hogy nem tudja, mit akarnak tőle. Amit valaha tudott, ma már nem tudja, és ha tudná, senki sem akarná. De a szinház rendületlenül még mindig azt teszi, amit már nem tud, • és amit már senki sem akar."

1

^ Az akkori helyzetet már egy olyan végső állapotnak tekinti, ahonnan nem érdemes a múltba pillantani, a raultat analizálni, innen már csak felfelé vihet az ut. "Nem osztom azok nézetét, akik jajgatnak, hogy alig lehet már feltartóztatni a nyugati kultúra rohamos pusztulását. Akad még azt hiszem elég látnivaló téma, megcsodálni való tipus, és tudomásulvételre méltó felismerés, annyi, hogyha a jó sportszellem felébredne,