Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Király Zsuzsanna: Drámai groteszk
esi jellemfejlődése azonban ezt az eredményt mutatja. Mi következik ebből? Elsősorban az, hogy e civilizáció berendezkedése látszólag valóban civilizált. Vannak olyan eszközei, amelyekkel elérheti civilizáltnak egyáltalán nem mondható, antihumánus céljait, amely cél irányulhat arra is, hogy az illető társadalomban élő egyént e társadalom feltétlen hivévé tegye /Középső/, de irányulhat az egyén ellen is. A formai keretek, eszközök "müvésziességét" - mondjuk ki: demagóg voltát - mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy az egyén hajlandó nemcsak önérdeke ellen, hanem még tulhajtottabban: saját fizikai vagy erkölcsi - tehát emberi - léte ellen cselekedni. Láttuk tehát, hogy a reális indítás után "a fantasztikum a hős valamely tulajdonságának / minőségének / vagy objektiv körülményeinek következménye...; a fantasztikumot az olvasó ugy fogja fel és ugy értelmezi, mint egymástól elválasztott minőségek létezési formáját, mint ezek logikai fejlődését /bár lehetséges, hogy közvetlen kapcsolat nincsen a fantasztikum és e minőségek között/"• * Mindebből kiviláglik, hogy jelen esetben a fantasztikum azt az ellentmondást - és ez ellentmondás negativ irói véleményezését hivatott kifejteni, amely a civilizáció valódi és látszat! tartalma között fennáll. A reális - fantasztikus - reális sor lehetőségét azáltal tudja megvalósítani az iró, hogy a fantasztikum - miután az első ellentmondás jelentkezésénél belép a darabba - ezentúl saját belső fejlődése szerint irányítja a cselekmény alakulását. A történések, az akciók és a dialógok egyre valószerütlenebbé váltak /sorsolás, választás, agitálás, diktatúra, "érzelmi" ráhatás - amelyek ugyanakkor szerkezetükben és felhasználásuk módját tekintve naturalisz tikusan egybevágnak a demagógiával élő és azt felhasználó társadalmak eszközeivel/: az elérendő célhoz egyre inkább inadekvát eszközök rendelődnek. Ugyanakkor - alátszati tartalom direkt megsemmisitésén kivül /a lakáj megjelenése/ - a kezdeti ellentmondásnak már fentebb kifejtett valódi tartalma figyelembe vételével ez az immár belsőleg fejlődő fantasztikum egyértelműen reálist jelöl. Mivel tudjuk bizonyitani, hogy a fantasztikum jelen esetben is eszközként - tehát a groteszk alapnak és a belső formának alárendelve - funkcionál a darabban?