Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Király Zsuzsanna: Drámai groteszk
náltara ezt a kifejezést: ok és cél nélküli akciók. A dráma hagyományos értelmezése megköveteli azt, hogy szemléletes formában ábrázolja két ellentétes erő - amelyet a figurák képviselnek - összeütközését; tehát nagymértékben konkrét és a szemünk előtt lejátszódó összeütközést vagy összeütközéseket tételez föl. Az Örkénydarabban ez nem történik meg: az Összeütközések oly mértékben áttételesek, hogy színpadi eszközökkel már nem lehet direkt módon ábrázolni őket. Ez a kétszeres áttettség azonban a néző tudatában önmaga ellentétébe csap át: összeütközésként kell értékelnünk őket, mert hatásuk lemérhető a két figura /az őrnagy és Tót/ direkten is kifejezett és kifejezhető személyiségváltozásain, torzulásain. A kartonvágó gép, a gyilkosság eszköze, minősiti és magyarázza elsősorban, hogy az őrnagy tragikuma torz tragikum, és hogy ennek a torz tragikumnak az oka a figura deheroikus és deheroisált mivoltában rejlik. Tót, akinek figurája a cselekmény folyamán az őrnagy ráhatása és saját passzivitása miatt deformálódott, meghatározott cél érdekében viseli el mindezt: ezért, hogy a fronton lévő fiának veszélytelenebb legyen az élete. Alkalmazkodása mindvégig fölösleges, bár nem tud róla: fia ti. még az őrnagy megérkezése előtt elesett. Az őrnagy meggyilkolása az első pillantásra illogikusnak tűnik. A különös logika szempontjából azonban logikus: a figura egyetlen aktiv akciója csak az ellen irányulhat, aki a deformációs folyamatot kiváltotta belőle; csak azzal a szimbolikussá növekedett és növesztett eszközzel hajtja végre a gyilkosságot, amelyet az őrnagy parancsára maga készitett. A gyilkosságot ugyan Tót haj ta végre, de az igazi gyilkos: maga a krtonvágó gép, amely ebben az egyre valószerűtlené bbé váló világban az egyetlen elhihető, mert tárgyiasságában konkrétnek elfogadható "figura". A gép "akciója" fosztja meg az őrnagy halálát a valódi tragikumnak még a látszatától is: hiszen a gépet ő tervezte, ő használta, "érzelmileg" pozitivan viszonyult hozzá; s ugyancsak ez az akció fosztja meg a másik figurát, Tótot is az egyetlen aktiv tettől, ezzel véglegessé téve a figura személyiségében bekövetkezett deformációt, torznak mutatva föl tragikumát. Az akció azonban éppen ezért nem vált ki - mert nem válthat ki kathartikus hatást: a figura deformáltsága véglegessé válik, amelyet közvetve ugy tudunk meg, hogy az utolsó szituációban látszólag
