Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Kerényi Ferenc: Az operaháború
időkben nem szoktak oly népszerükké válni mint az olaszok s francziák. Oka az, mert amazokban nem a melódia, hanem hangászkar uralkodik. -# A szóban forgó magyar operának zeneszerzője igyekezett volna azt elkerülni; de csak raég sem franczia sem olasz... Nem kerülheté azt is el, hogy itt ott Mozart, Weber és Spohr eszméit akaratja ellen ne szőtte volna müvébe." Hogy a minőségi változás még nem következett be, azt a nemzeti betét, a toborzó kördal zenéje bizonyltja utóéletével: éppúgy önálló számként él tovább, szinpadi helyzetdalként is, mint korábban Ruzitska Béla futásá ból vagy Arnol-Heinisch Mátyás királyá ból egy-egy hatásos verbunkos-részlet. Erkel első operája, a Báthory Mária kritikai fogadtatásában ugyancsak megsínylette az operaháboru csatározásait. Mint Barna István /jegyzetben már idézett tanulmányában/ kimutatta, kevés és szűkszavú közlemény jelent meg róla, és a magyar nyelvű recenziók közül ismét Mátray elemzése emelkedik ki a Honmüvészben. Jól mutat rá, hogy Erkel - képzettsége és a Német Szinházban szerzett gyakorlata után - útban van a nagyopera formakincsének meghódítása felé; a művön Meyerbeer, Halévy, Weber hatását érzi: "A sztyl a szokott német romanticaihoz szit leginkább. A szerző azonban igen ügyesen szőtt közbe magyar melódiákat is..." Toldy megkésett véleménye az Athenaeumban, 194-1-ben hasonló, kiemeli a "magyar népzene" /értsd: a verbunkos/ ihletését, de a jeles hangszerelésből olyan következtetést von le, hogy Erkelt inkább a mesterségbeli tudás, mint az önálló képzelet jellemzi. A kritikai összképhez tartozik még, hogy a Báthory Mária nem tudta megváltoztatni az operával elvi indokok alapján szembenállók véleményét. Bajza röpirata 1839-ben még a jövőtől várja a nemzeti opera megszületését, miközben Erkel már dolgozik a partiturán. A fiatal radikálisok, Vahot és Egressy azonban már a bemutatott müvei szemben foglaltak állást. Az előbbinek hatásos érve A csel bukása, a Báthory Máriá ról pedig jegyzetben értekezik, s miközben Erkelnek jó érzékkel "az igazi magyar faj - a pór telivér - természetét, szokásait, erkölcseit a csárdás zenéjét" ajánlja figyelmébe, éles hangon kikel a magyar történelmi személyiségek színpadra vitele, megénekeltetése ellen. Egressy is fenntartja esztétizált kifogásait: "Éljen Bátori Mlária zeneszerzője, éljen a zene, különösen a nemzeti; csak ne akarjon embert személyesíteni. " 1 37
