Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Hivatásos népi mulattatók. - Népies irodalom és népi színjáték

HIVATÁSOS NÉPI MULATTATÓK. - NÉPIES IRODALOM ÉS NÉPI SZÍNJÁTÉK Elérkeztünk tanulmányunk legnehezebben megragadható fejezetéhez, ahhoz a mindig változó és változásában is állandó jelenséghez, amit ugy hivunk: vásári komédiások, népi mulattatók. S mi minden fér e kategóriába! Mesemondók és históriások, gunyversfaragők, medvetáncoltatók, kötéltáncosok, bűvészek és bohócok, akik költészettel és humorral édesítik meg a nehéz mindennapot és elnyűtt tréfáik mélyén a népi bölcsesség, a népi humor gyöngyszemeit rejtegetik. A XVIII-XDC. századi szépirodalom számos regényes önéletrajzban emlékezett meg arról, hogy a késői feudalizmus és kora kapitalizmus vi szonyai között mit jelentett a falunak és a városi proletariátusnak a vásári komédia. Nem véletlen, hogy a romantikus regényirás e korszaka egybe esett a népköltészet iránti érdeklődés kezdetével is. A XIX. század kezdte tudományosan is feldolgozni azt az óriási történeti anyagot, amely a hivatásos népi mulattatók történetére vonatkozott. A hivatásos népi mulattatásnak mint kategóriának, kifejlődését az osztálytársadalom kezdetére tehetjük. E foglalkozási ág első izben az ókori Rómában vált valóban jelentőssé Európában. Itt koncentrálódtak először olyan városi tömegek, melyek hasonló specializált szervezett intézmény eltartására képesek voltak. A római birodalom hivatásos színészeiről aránylag megbízható és pontos adataink vannak. A kérdés csak az volt, hogy mi történt e társulatokkal a római birodalom bukása után. Azok a népek, amelyek a római birodalmat megdöntötték, a társa dalmi fejlődés alacsonyabb fokán álltak, s a fejlett nemzetségi -törzsi tár sadalmak (bár hivatásos énekmondók és zenészek számára a keltáknál, germánoknál a megélhetés biztosítva volt) szervezett szinésztársutátokkal nem rendelkeztek. Miután azonban ez a foglalkozási ág (úgyis mint tradicionális mesterség és jelentős kenyérkereseti forrás) egyszer kialakult, a római birodalom bukása után sem szűnt meg, hanem dekoncentrálódott, kisebb csapatokra oszlott szét,amelyek országokon keresztül vándorolva játszottak városnak és falunak és részben fenntartották a mesterségnek azokat a konvencióit, melyek az antik Rómában létrejöttek. Ez a színészi mesterség elsősorban a római birodalom egykori provinciáiban maradt fent. Nem véletlen, hogy a legtöbb korai adat Itália mellett Galliából és Hispániából származik és az sem tekinthető véletlen -