Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Az életszínjáték

Sarokba kucorgó juh-szemű cigányok, Zavarnának széjjel innen a tatárok, Hegedű, cimbalom, brácsa, meg nagybőgő, Készen vár már rátok pokolbeli fűtő. Köszörülöm kaszám, levágom nyakatok, Igy múlik el aztán földi boldogságtok. Most megtelt szekerem, már másfelé megyek, Beszámolás után ujakat keresek! Mind elhordom a sok korhelyt és naplopőt, Holtra szeppent cigány, huzz rá egy vigadót! Az európai lakodalmi szokások a helyi variációk mellett igen sok egyezést is mutatnak. Móricz Zsigmond irta le regényében, hogyan jelennek meg az alföldi lakodalmon az álarcos, jelmezes "hívatlanok". De megjelennek az álarcos hívatlan legények az ir lakodalmakon is, mégpedig szalmába burkolva (cleamairi, geamairi). Jövetelüket zenével, lármával jelzik. Esznek, isznak, táncolnak, majd némán elmennek. Hasonló játékokat természetesen más európai országokban is megfigyelhetünk. Szinjátékos formában játszódik le a felnőtt korba való átlépés, a legényavatás is, ahol különösen jól kitűnik a Van Gennep által megkülönböztetett három stádium: a gyermekkorból való kiszakadás, az átmeneti stádium a nehéz próbákkal és a felnőttek közösségébe való belépés. Az életszerepet a jelöltnek sikerrel kell eljátszani, különben "ismételnie" kell a darabot, bármely kegyetlen feladatot szánnak is neki társai. Nemcsak ügyességi és erőpróbákon kell megállnia a helyét, hanem az italt is jól el kell viselnie. Ugyanez a szertartás a primitiv népeknél sokkal kegyetlenebb módon játszódik le és gyakran a jelölt halálával végződik. A népi jogszokások jelentős része is drámai formát ölt. Ide tartozik a macskazene játék (charivari), amivel a falu a számára visszatetsző há zasság szereplőit "tiszteli meg", megszégyenitő, néha tragikusan végződő játék, de elkerülhetetlen szerepeit mégis vállalják a résztvevők. A macskazenével elsősorban az újra nősülő özvegyeket tisztelték meg, de a felszarvazott férjet is szokás volt zene-bonával csúfolni. Másutt a felszarvazott férj képmását szamárháton hurcolták keresztül a falun. Az életszinjáték legmegrázóbb műfajai közé tartozik a halottak búcsúztatása. A halottak eltemetését Európában évszázadok óta egyházi és világi rendeletekregész sora szabályozza. Mégis, ezeken belül is, kialakult a nép szinjátékos, tradicionális monodrámája: a siratás. A népi siratást hagyományosan rögzített mimika kiséri és kötött, de mindig újra aktualizálódó recitálva előadott szövege drámai elemekkel van teleszőve. Az európai siratószokások egyik legkitűnőbben megfogalmazott monográfiája Ernesto de Martinótői származik, aki a lucániai siratóasszonyoknak nem-