Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Vallásos tárgyú játékok

VALLÁSOS TÁRGYÚ JÁTÉKOK Az előbbi fejezetben tárgyalt mágikus-mitikus játékokban a vallásos és művészi tükrözés összefonódására hoztunk példákat. E csoporttal öszszefüggnek, de mégis külön fejezetben tárgyalandók azok a népi játékok, melyek valamely tételes vallás szent történeteiből veszik tárgyukat. Minthogy e történetek a közösség egésze előtt ismertek, ezért e játékoknál nincs szükség hosszú előzményekre, hanem egy-egy közérthető, kiragadott epizód drámai szinre vitele egymagában is hatásos lehet. A vallásos játékok előadásának is lehet mágikus funkciója, de ez nem olyan általános érvényű, mint az előbbi csoportnál, hanem az előadások fő célja a tanítás, szórakoztatás, esetleg vallásos propaganda is. Előadásukat az egyházak, különösen a katolikus egyház, általában támogatták, a világi hatóságok álláspontja azonban koronként változó volt. A középkori misztériumok divatjának hatósági rendelkezések vetettek véget, a barokk paraszti vallásos színjátszást a felvilágosodás ellenezte. A vallásos játékok tárgya lehet az ó- vagy ujtestamentumi történet valamely szakasza, szentek és mártírok élete, legendák, allegorikus-vallásos tárgyak. Virágzásuk a feudalizmus egész fejlődése során tartott, egyes típusai a parasztságnál egészen századunkig fennmaradtak. Az előző csoporttal szemben itt a folklórizálódás lehetősége kisebb, mert a cselekmény alapjául szolgáló történet előre adva van. A vallásos tárgyú népi játékok közül legnépszerűbbek a karácsonyi játékok voltak. A téli napforduló ideje már jóval a kereszténység előtt a dramatikus szokások egyik jelentős alkalma volt nemcsak a klasszikus antikvitásban, hanem más európai népeknél is. Amikor a római birodalom január 1-ét jelölte ki évkezdő napnak, az évkezdő és részben dramatikus jellegű szokások elkeveredtek a napisten születésével kapcsolatos misztériumjátékokkal. E különös egybefonódás emléke, amikor a mai lengyel betlehemezők a kis betlehemmel és állatalakos kódokkal együtt mennek házról házra, koledát énekelni, azaz újévi jókívánságokat mondani. E szokásban együtt találjuk a régi római évkezdő szokást a keresztény elemekkel és a legrövidebb napok, leghosszabb éjszakák idején megjelenő démonikus állatalakoskodókkal. A népi karácsonyi játékok előzményei a kora középkori liturgiába nyúlnak vissza. A X. században a katolikus országokban már szinszerüen megjelenitették a templomban a karácsonyi-vizkereszti történetet. A temp-